Hamvas Béla
(1897 - 1968)
1915-ben érettségizik, és tanulótársaihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik. Tiszti iskolai kiképzést kap. 1916 és 1917 között szolgálatot teljesít az ukrán és az orosz fronton. Kétszer megsebesül, idegösszeomlással utalják kórházba.
1919-ben családjával Budapestre költözik (apja a szlovák hűségesküt megtagadja, a családot kiutasítják Pozsonyból). Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-német szakos hallgató (1919-1923). Emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatja, sőt alkalmi hallgatója az orvostudományi karnak is. Egyetemi tanulmányai végeztével újságírói állást vállal, a Budapesti Hírlapnál és a Szózatnál (1923-1926).
Álláshoz jut a Fővárosi Könyvtárban (1927-1948). Huszonöt különböző irányzatú és érdekeltségű folyóiratban publikál tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Latin és görög nyelvű művek mellett németül, franciául valamint angolul is olvas. Első felesége Angyal Ilona, akivel 1929-ben köt házasságot, és akitől 1936-ban válik el.
Kerényi Károllyal megalapítják a Sziget-kört (1935), azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. 1936-ban megírja a Magyar Hyperiont, első írói korszaka ars poeticáját.
1937-ben feleségül veszi Kemény Katalint. Lakást bérelnek Óbudán, a Remetehegy oldalában.
"A majd húsz évig tartó könyvtártiszti korszakának a II. világháború kitörése vet véget. A háború alatt háromszor hívják be katonai szolgálatra. A végkifejlet idején Németországba vezényelt csapatától megszökik, de amikor az oroszok elfogják, a szibériai út elől is szökni kényszerül. Aki az ostrom napjairól hiteles élménybeszámolót kíván, olvassa el a Karnevál hatodik könyvét." (Dúl Antal)
1940-1944: háromszor kap behívó parancsot (1942 április-szeptember: orosz frontszolgálat). A háború alatt is fordít - Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch műveit. Első esszékötete, A láthatatlan történet1943-ban jelenik meg.
1943 - 1944-ben megírja a Scientia Sacra c. nagyesszét, amely második írói korszakának megnyitója.
A Hamvas házaspár megéli Budapest megszállását. A lakást bombatalálat éri (1945), könyvtára, kéziratai megsemmisülnek.
1945-1947: az orosz megszállás alatt kiéleződő politikai légkör és a hatósági zaklatások ellenére élete egyik legtermékenyebb korszaka. Jacob Böhmét fordít, kommentál; megírja a Titkos jegyzőkönyv c. esszékötetét; elkészíti a Tabula smaragdina fordítását, kommentárját; befejezi aforisztikus formában összeállított esszékötetét, az Unicornist, melynek alcíme: Summa philosophiae normalis.
A háborút követő néhány évben az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkeszt. A füzetek célja, hogy a 20. századi Európa szellemi helyzetéről minél szélesebb körű áttekintést adjon. Szemelvénygyűjteményt állít össze Anthologia Humana - Ötezer év bölcsessége címmel (1946).
1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendű munkákat vállalhatja. Minden publikációs és szerkesztői jogától megfosztják.
Közéleti eltiltásáig ugyan több mint 250 szövegét publikálták, életművének nagyobb részét azonban a névtelenségben írt művek alkotják.
"Tudomány, vallás, filozófia az élet terhein kíván könnyíteni. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát."
1951-től 1964-ig az Erőműberuházó Vállalat erőmű-építkezésein (Tiszapalkonya, Inota, Bokod) vállal munkát mint raktáros, segédmunkás, gondnok. Hajnalban, munkakezdés előtt, és amikor csak teheti, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton szanszkritból, görögből és héberből fordít; a jógáról, a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról ír tanulmányt.
"A középpont a kocsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gyűjtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság ehhez képest igen finom hely volt. Azt hiszem, kevés ember ússza meg ezt belső károk nélkül."
1959-1966 között megírja Patmosz c. háromkötetes esszégyűjteményét, az életmű utolsó periódusának főművét. 1964-ben másodszor nyugdíjazzák. Holott munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában terjeszthetők, továbbra is ír, és írásai egyre népszerűbbé válnak.
1968 november 7-én agyvérzésben meghal.
Felesége Szentendrén helyezteti örök nyugalomra.
1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kap.
"Hamvas Béla kései írásaiban a jelenléthez két alapkövetelményt támaszt. Az egyik az univerzális orientáció. - Lehetőleg birtokba kell venni a teljes emberi tudást. Kortól, néptől, vallástól, világnézettől függetlenül segítségül kell hívni mindenkit, aki a létezés centrumához, a metafizikai alaphoz utat mutat.
E kettős követelmény sajátos stílust teremt. Nemcsak a tartalomról és nemcsak a formáról van szó. Minden írásmű üzenet: híradás arról a személyes üdvtervről, amelyet írója saját életéből munkál ki és emel át a műbe. Ez a tematikusan szinte soha meg nem jelenő személyes üdvterv az írás tartalmon és formán túli aurája, mondjuk a mű hőfoka, íze, illata, színe. Alkímiája. Ez az a dimenzió, amit az olvasó - Ebner szavával - lehallgat, tartalmilag bármiről is legyen szó, kvantummechanikáról vagy mitológiáról.
(-)
A mondottakból nyilvánvaló, hogy az "új stílus" valójában ősrégi, és a kezdetekhez áll a legközelebb. Szabálya egyszerű: a kimondott szó fedje az életet, amely mögötte áll, és az élet fedje a szót, amelyet kimond. Ennek az egyszerű szabálynak érvényre juttatásánál valószínűleg nincs nehezebb írói feladat.
Hamvas Béla műfajául az esszét választotta, ami szószerint is annyit jelent: kísérlet. Minden írása, aregényeket is beleértve, esszészerű. Az esszé a szabadság műfaja, mivel nem köti sem filozófiai, semtudományos konzekvencia, sem szigorú formai keret. "Ihlete vonatkozhat Grecóra, Echnaton fáraóra, délutáni sétára, fogpiszkálóra, tárgya lehet botanikai vagy teológiai, de előadása mindig művészi kell legyen, és közvetlen." És - mindenek előtt és fölött - személyes. Az esszé nagy jelentősége: a hangsúly arról, amit valaki mond, átvihető arra, aki mondja. Ez Hamvas írásainak különös erőssége. A téma, a megformált gondolat hátterében látjuk őt magát is, aki szól, anélkül, hogy hitelét a vallomás- vagy memoárirodalom gyakori pátosza és nárcizmusa lerontaná. És ezért érezzük úgy, hogy személyesen éppen hozzánk szól. Soraiban gyakran valósággal döbbenten ismerünk rá saját töprengéseink, problémáink kristálytiszta megfogalmazására és konzekvens végiggondolására. Előadásmódja művészi: igényét arra, hogy az életbe költészetet vigyen, sohasem tagadja meg. De - mint egyik naplótöredékében írja - ennek a költészetnek szabályai nem az esztétika tankönyvekben, hanem közvetlenül az evangéliumban találhatók. - Mert "az alapnyelv a kinyilatkoztatás".
Európa régóta érzi, hogy új tudatra és új életrendre van szüksége. Íme valaki, aki a vita nuova felé egy lépést tett."
"Témavilága rendkívül szerteágazó és sokszólamú, de hangjának alaptónusát a szentkönyvek tanítása adja. Ezért mondhatjuk, hogy Hamvasnál tárgyi tévesztést, stiláris botlást igen, de elért tudatszintjének (egységtudatának) megingását soha nem tapasztalhatjuk. Megvilágosodottnak kell tekinteni azt az embert, akinek egységtudatát sorsbonyodalmai nem rendítik meg. A minden egy tudása Hamvas biztos háttere, és aki életét a szellemi alapra építi, bármi érje, gondolkodása és tettei krízis helyzeteit e belső szemlélet mindig korrigálni tudja.
(-)
Hamvas Béla életműve a magyar szellemi életben kiemelkedő jelentőséggel bír. Ő volt az egyike, aki Magyarországon utat nyitott az egyetemes emberi tradíció gondolatkörének megismeréséhez. Egyik legfontosabb tanítása számunkra az, hogy: "Nem rendszereket kell alkotni, hanem az ébresztő elemek folyamatos sorát biztosítani". Hamvas mindig távol tartotta magát az izmusok szektásságától és szükségszerű szűklátókörűségétől, amikkel szemben az egyetemességet kereste, ami nem áll szemben semmilyen más irányzattal, hanem irányzatok feletti. Hamvas számára bármilyen mű hitelességét csak a mögötte álló hiteles élet adhatja meg, amelynek alapja a gondolat-szó-tett azonossága. Ő a műveit élte, és életét művé tisztította, ennek értelmében, alkotásaiban szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, művészet és élet.
(-)
Minden vallás ismeri azt az embert, aki brahmani feladatot tölt be, de nem áll templomi szolgálatban, nem tagja a hierarchiának vagy valamelyik szerzetesrendnek. A katolikusok munkáspapoknak nevezték azokat, akik az oltár szolgálata helyett a kétkezi munkát választották, és a modern világ rabszolgái közé mentek az Evangéliumot hirdetni.
(-)
Keleten úgy mondják, ők azok, akik a vállukon hordozzák a világ terhét, könnyedén, gond és panasz nélkül, és egyetlen szavukkal a megbomlott egyensúlyt helyreállítják "
(Dúl Antal)
