Szinay Balázs – „A helyesen felfogott élet játék." Hamvas Béla: A babérligetkönyv
A babérligetkönyv sokkal
komolyabb esszégyűjtemény, mint amilyennek első pillantásra tűnik s
mint azt a bevezetőként felfogható, címadó esszé alapján sejteni lehet.
Hamvas tőle megszokott stílusban maga is alulértékeli a művet, mikor az
alapötletet kínáló babérligetben eképp tűnődik, majd pedig így ír: „…könyvet
írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest.
Újra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el is lehet
olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két lapot vacsora előtt.
Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember
kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban
elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni. A szobában,
itthon, vagy a könyvtárban semmit sem fog érni. Olvasása nem is
ajánlatos. Csak fűszeres babérlevegővel élvezhető. Legjobb kávé után,
amikor az ember nyugvószékben hever, illatos cigarettát szív, elolvasva
belőle másfél lapot s utána édesen szundikál, mialatt a sirályok a kék
víz fölött keringenek…”
Ami
fontos, hogy ebben az esetben sem szabad figyelmen kívül hagynunk a
szerző sajátos humorát, melynek védjegye, hogy még akkor is megrendítően
igazat szól, ha éppen csak tréfálkozik, s tréfálkozását éppen önmaga
ellen fordítja, miközben állításának pont az ellentéte igaz. Ennek
mérlegelésével és tudatában kell e művet igencsak komolyan vennünk!
A kötet középpontjában a játék
áll. Míg más műveiben Hamvas ismertet, érvel, tudósít, nevel, láttat és
felszólít, ebben a kötetben egyszerűen csak bemutatja azt, hogy ő
hogyan játssza el és át az életet. Megéléseket közöl olyasfajta stílusban, amelyhez hasonlóval Márai Füveskönyvében
találkozhatunk és mely önkéntelen, átgondolásra késztet. Ha azt
mondjuk, hogy Hamvas más köteteiben a tanító, a mester szerepkörébe
helyezkedik, most megtudhatjuk, hogy milyen az, amikor a mester
szabadságon van. Ám vigyázat! A mesterekről tudjuk, hogy puszta
jelenlétükkel, saját életük példáján keresztül is tanítanak.
Látszólag
nem akar semmit direkt módon közölni, csupán indirekt módon lefesti
azt, hogyan válik az élet művészetté. Sokszor jelentéktelennek,
hétköznapinak tűnő témákból útjára indított gondolatfüzérekbe szövi bele
az élet legszebb igazságait. Recenziókat ír kitalált könyvekről,
szatírát ír a mennyországról, felvilágosít az utazótáska helyes
használatáról, Szicíliába utaztatja Kierkegaardot stb., miközben például
ilyen sorok által gazdagodhat világképünk, szemléletmódunk: „…A
magányos élet eseményekben gazdagabb, mint a nyilvános, A bölcs többet
él, mint a hős…” „…A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak ezt
az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik
meg kevesebbel, az emberiség előtt való nevezetességgel. Mintha az
emberiség előtt való mulandó hír több lenne, mint a halhatatlanság
Istenben…” „…Téved, aki azt
hiszi, hogy a világot irányító Legmagasabb: Ok, Cél, Értelem, Törvény.
Nem. A Legmagasabb éppen ennek ellenkezője, vagyis annál is több: ami
túl van okon és célon és értelmen és irányon. Ez az isteni a szabad, a
játék. Ez az egyedül méltó az istenekhez: játszani. S a világtörténetben
nem szabad irányokat látni, hanem játékokat. A helyesen felfogott élet
játék. Isten játszik velünk, és milyen jó, hogy így van…” „…Hogyan is
tudná a művész az alkotást befejezni, ha ő maga éretlen? Az az élet
sikerül, amely kész műveket tud alkotni…” Mindemellett megtudhatjuk,
hogy mi a recenzió és az esszéírás lényege, honnan indult és hová tart a
tudomány, miként érdemes a szerzőségre, mint írói léthelyzetre
tekinteni stb.
A
könyvnek szigorú tematikája nincsen. Az egyes témák (és ebben a
szerkesztői munkának is szerepe lehet) látszólag egymástól függetlenül
következnek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nincs az életnek olyan
kérdése, amelyről a figyelmes olvasó számára e könyvben ne esne szó. A
figyelem szerepét azért kell itt hangsúlyozni, mivel Hamvas könyveire
egyébként is jellemző a rétegelt tartalom. Vagyis előfordulhat az is,
hogy az olvasó nem fejti meg egy-egy Hamvas kötet lényegét, és a
felszínen marad, ám az szintén, hogy olyat olvas ki belőle, amiről első
ránézésre nem is tűnik fel, hogy szó esik. Műfajilag a kötet több
alkalommal az esszétől inkább a novellisztika felé hajlik, ami ez
esetben különösen ideális táptalajt nyújt a játékosságnak.
Ha
összegezni akarjuk az eddigieket néhány gondolatban, megragadva a mű
esszenciáját, azt a következőképpen tehetjük. Olvasás közben az embernek
gyakran az az érzése támad, mintha az alapvetően irodalmi mű elhagyná
az irodalom színterét és egyszerre válna minden más művészetté: zenévé,
festészetté, színészi munkává stb., a közöset mindebben pedig az
abszolútummal való átlényegülés adja. A kötet oldalain valamifajta
időtlen, egynemű művészet elevenedik meg, mely, mint a palettán
összefolyt festék egyvelege, a határok elmosódásából vagy épp
észrevétlen kiszélesedéséből s így egymásba olvadásából adódik. Ez a
fajta művészet pedig nem kifejezett céllal születik, egyszerűen csak
Van, megtörténik, mint az élet és a lét hiánytalan tanúbizonysága. Éppen
úgy, ahogy az emberi élőlény testetöltése a valóság tiszta, meg nem
másított lenyomata, e könyv is egy, az ehhez hasonló funkcióval bíró
formavilág elemei közül. Nem véletlen mondják keleten, hogy egy könyv is
lehet inkarnációja, vagyis testetöltése, „leszületése” egyfajta
szellemi minőségnek. Ez a könyv az élet játékos, művészi minőségének és
megélésének lenyomata. Forrás itt