Hamvas Béla: Antikrisztus (részlet)

113.

 

"A modernizált létrontás-rendszer rémuralma körülbelül a múlt század végén kezdôdött. A tüneteket Kierkegaard, Dosztojevszkij, Szolovjov és Nietzsche ponotsan feljegyezte. A létzaklatottság eleinte csak Európában, késôbb az egész földön olyan fokát érte el, amelyben, mint elôre látható volt, és mint ahogy az ma, a huszadik század második felében még inkább elôre látható, az emberi élet az apparátusban merô formális aktusok sorozatán kívül semmi egyebet nem jelent. A rendszer tökéletesen lezárult, kiterjed a csillagok mozgására, a fiikai jelenségekre, a matematikára, a sejtekre, az atomokra, a vallásra, az emberi tetre, a mítoszokra, a metafizikára. A gépesített nevelés és tanítás, a munka és hivatásgyakorlat, a gondolkodás és érzelmek kizárólag az apparátuson belül zajlanak le, és ennek magától értetôdô következménye az egyre növekvô éhség valami valódira, legyen az szexus vagy politika vagy politikai rémtett, bûnügy, vagy valamely raffinált izgalom és narkotikum, amely az életéhséget mégis csillapítani tudja. Az élet elfogyásának és felhígulásának, megritkulásának és összezsugorodásának arányában fôként a metropolisokban az életszomjúság sajátos delíriuma alakult ki hajszából és sóvár mohóságból és örjöngô kicsapongásból, mert a lét az apparátusban egyébként nem lenne kibírható. Mivel saját életét senki sem éli, és önmagát nem éri utól, az emberben elvetemült önsóvárgás keletkezik, amely a valódi híján önmagának bôszült és görcsös megóvásáért küzd, viszont értelmét már ez is teljesen elvesztette."

1963 Tiszapalkonya