Hamvas Béla: Brueghel

Aki a flamand genre-festés eredetét a népiesség­hez való hajlamban keresi, egészen rossz helyen kutat. A tévedés úgy keletkezett, hogy a déli né­pek gráciára és eszményi szépségre beállított fes­tői szemléletét szembeállították az északiak nehézkességével és természetességével. Az ola­szok kijavították a természetet, „megtisztították”, „hibátlanná” tették. Az északiak azt festették, „ami van”, a „valóságot”. A szembeállítás elvéti a legfontosabbat: a lényeget — azt hiszi, hogy a fes­tészet a természetből indul ki: nem hajlandó tudo­másul venni a festészetnek mindig belülről való ösztönülését. A képnek egyenes fejlődési vonala sohasem szakadt meg az ősképpel: a barlanglakó rajzával, és ezek szerint sohasem volt másolás, hanem: mágia. A kép a nem-jelenlévőnek jelenlé-vővé való tétele, — a varázslat: azzal, hogy az em­ber szobájába elhalt őseinek arcképét akasztja, odahozza őket tényleges testi valóságukban; az­zal, hogy valaki virágos rét képét függeszti a falra, behozza szobájába a virágos rét üdeségét; azzal, hogy az emberek isteneik képével veszik magukat körül, megidézik isteneiket. A kép soha sincs tekintettel a természetre. Hoernes, amikor a festészetet szétválasztja naturalista és geometri­kus művészetre, azt mondja, hogy nem a geomet­rikus elvont művészet a probléma, mert a dekorá­ció az ember racionális szellemiségében benne van, hanem a probléma a naturalista, a természet­hez közeli művészet, mert az ember abban a pil­lanatban, amikor elkezd művészetet csinálni, szembeáll a természettel. Nem! - a probléma sem a geometrikus, sem a naturalista festés: a problé­ma maga a festés, - a varázslat, amellyel távoli vi­dékeket elhoz, halott embereket életben tart, világszellemeket emberi formában ábrázol, gon­dolatokat érzékelhetővé tesz. A kép eredete mágia, és minden kép mágikus tény: nem a ter­mészetből fakad, hanem éppen átlépi a termé­szetet, nem engedelmeskedik az anyag szükség-szerűségének, hanem éppen legyőzi és felülemel­kedik rajta.