Hamvas Bélát kutatja, tanítja
Nagyszabású kiállítás nyílt Szentendrén, a Fő
téren található Ferenczy Múzeum termeiben – „Válságban élni” címmel – Hamvas Béla életművéből. A kiállítás kurátora, Hamvas ismert kutatója dr. Thiel
Katalin főiskolai tanár volt.
– Milyen elgondolásból szervezték meg a tárlatot?
– Évek óta érlelődött bennünk egy olyan kiállítás terve, amelynek keretében átfogó képet lehet adni Hamvas életművéről, ugyanakkor fel lehet kelteni azok érdeklődését is, akik nem ismerik írásait. Szerettünk volna egy olyan „eseményt” életre hívni, amely nemcsak tematikus bemutatása Hamvas Béla több ezer oldalas életművének, hanem interaktív programok, beszélgetések, rendhagyó irodalom órák és előadások színtere is.
– Honnan indult a Hamvas Béla iránti érdeklődése?
– Több mint negyedszázada tudományos diákköri keretben diákokkal kezdtük olvasni Hamvas írásait, majd olvasókörben folytatva dolgoztuk föl ezt a hihetetlenül gazdag, ám akkoriban méltánytalanul mellőzött életművet. Emellett kutatásom fő témája is Hamvas életműve lett, felvettem a kapcsolatot a kéziratok gondozójával, elemzéseket, konferencia-előadásokat, majd Maszkjáték címmel könyvet is írtam. Ezután Marghescu Mária, az Ars et Vita alapítvány elnöke, valamint az életműkiadás egyik kiadója megkeresett, hogy hívjunk életre egy szabadegyetemet, ahol Hamvas Béla életművével foglalkozunk. A meghívást elfogadtam, s 2003 óta tartunk szemesztereket.
– Hol tart a Hamvas-életmű feldolgozása?
– A Hamvas-corpusnak még mindig vannak kiadatlan kéziratai, pedig a sorozat már a huszonötödik kötetnél jár. Ennek a kiállításnak az is nagy értéke, hogy az általam szerkesztett tablókon olyan kéziratokat is közzéteszünk, amelyeket eddig még nem olvashatott a nagyközönség. Kiállítottuk Hamvas féltve őrzött használati tárgyait, könyveit és azt az általa ácsolt ládikát is, amelyben kitelepítésekor szállította a könyveit és a megmaradt kéziratait, amelyek eddig nem voltak láthatóak.
– Tudományos munkájában jelenleg mivel foglalkozik?
– Ami a kutatói munkámat illeti, folyamatban van a könyvem németországi megjelentetése. A mainzi egyetem vállalta a német nyelvű kiadást. Ezen az egyetemen Hamvas egyébként „tananyag” az etikatanár képzésben, a könyvem egy-egy fejezete pedig jegyzetként funkcionál. Németországban egyébként is van érdeklődés Hamvas írásai iránt.
– Egyéb teendők?
– A szakmai feladatok felé fordultam, ezt jelzi ez a tárlat is. Továbbra is folytatom a Hamvas életművel kapcsolatos kutatásokat, illetve a publikálást, feladatomnak érzem az életmű népszerűsítését is előadások tartásával. Nagyon szeretek tanítani is, egy-egy filozófia vagy etika óra felüdít, sőt, újabb energiát ad.
– Szabadidő?
– Nagyon kevés van belőle, de amikor a munkámmal és a családdal töltött időn túl marad még egy kevés, akkor olvasni szoktam, illetve úszni, sétálni, kertészkedni. Férjem szintén nagyon elfoglalt, de a munka mellett kölcsönösen segítjük egymást még akkor is, ha egymástól nagyon távol eső területeken dolgozunk. Két lányom van, akik Budapesten élnek, mindketten a párjukkal. Nemrég született meg a kis unokánk Marci, aki még csak három hónapos, de már figyel a mesére, nagyon érdekli minden. Remélem egyszer tudok majd mesélhetek neki Hamvas Béláról is.
– Milyen elgondolásból szervezték meg a tárlatot?
– Évek óta érlelődött bennünk egy olyan kiállítás terve, amelynek keretében átfogó képet lehet adni Hamvas életművéről, ugyanakkor fel lehet kelteni azok érdeklődését is, akik nem ismerik írásait. Szerettünk volna egy olyan „eseményt” életre hívni, amely nemcsak tematikus bemutatása Hamvas Béla több ezer oldalas életművének, hanem interaktív programok, beszélgetések, rendhagyó irodalom órák és előadások színtere is.
– Mi lesz a kiállítás további sorsa?
– Hárman dolgoztunk együtt az elmúlt fél év során Marghescu Máriával, a kiállítás másik kurátorával, illetve Juhász Tiborral, aki a tárlat tervezője. Emellett sokat segített a múzeum stábja is. A kiállítás mozgatható, így szeretnénk máshol is megmutatni. Meghívásunk van Balatonfüredre és Münchenbe, s szeretném Egerbe is elhozni.