Thiel Katalin: Maszkjáték
Egy bölcs életműve
és a filozófiatörténet
Thiel Katalin Maszkjáték című könyve új oldalról közelít a 105 éve született Hamvas Béla munkásságához
2002. április 30. MNOVarga Mária
„Outsider”, „helyzettelen”. Saját maga határozta meg ekképpen a magyar kultúrához való viszonyát. Témaválasztása, írásmódja okán mindig is különcnek számított, 1948-tól haláláig -egyetlen esettôl eltekintve - nem publikálhatott Lukács György egyik elmarasztaló kritikája miatt. Könyvei csak a nyolcvanas években kezdtek megjelenni. Az elhallgattatás, az erkölcsi tartás, az egyéni hang máig érzékelhetô mítoszt növesztett az alakja köré. A kultusz és a „helyzettelenség” sajátos állapotát talán csak az utóbbi idôkben kezdi felváltani a reális elemzés és felmérés igénye. Maszkjáték címen az említett szándékkal látott napvilágot Thiel Katalin könyve, amely a mérvadó filozófiai hagyomány oldaláról kísérli meg értékelni a százöt éve született Hamvas Béla munkásságát.
Hamvas Bélát az intézményes tudomány felôl nagyon sok kritika érte és éri ma is. Tevékenységét „tudománytalannak” bélyegzik, nyelvismeretét hiányosnak tartják.
-Hamvas írásaiban esetenként megtalálható a filológiai pontatlanság, elôfordulnak fordítási hibák, idônként önkényes a szövegkezelés. Gyakran emelkedik felül a filozófiatörténeti hagyományokon, és eléggé szabadon kezeli a bölcseleti terminusokat is. Mindez nem használt az életmû megítélésének. Akik bántani akarták, azok az említett dolgokba kapaszkodva bántani is tudták. A másik szélsôség viszont annyira apologetikusan viszonyult a tevékenységhez, hogy az megint csak ártott az életmû megítélésének. Azt hiszem, akkor járunk el tisztességesen, hogy ha az írások egészének szövedékébe ássuk bele magunkat, hogy az elemzô távolságtartás igényével próbáljuk meg kihámozni belôle az értékes részeket. A hamvasi életmû vonatkozásában most nem az a feladat, hogy a támadási pontokat felerôsítsük, hanem az, hogy bemutassuk az életmûvet. Ebben az esetben például a
filozófiatörténet hagyomány számára. Azt tapasztaltam, hogy még mindig igaza van Németh Lászlónak, amikor ezt írja: „Hamvas minden írásával egy olyan szellemiség felé rugaszkodik el, amellyel sem írók, sem olvasók nincsenek beoltva még.”
-Az ô esetében gyakran olyasmit is elutasítanak, amit egy külföldi filozófusnál értéknek tartanak. Például elismerôen írnak Heidegger radikálisan személyes látásmódjáról, Hamvast viszont hóbortos különcként kezelik, ugyanezért…
-Amennyire annak idején Nietzschét is bántották emiatt, ugyanez a kétélû viszonyulás tapasztalható Hamvassal szemben is. Persze a hazai szellemi élet esetében az is igaz, hogy amikor valaki divatossá válik, a kritikai hangok gyengülnek, és felerôsödik az apologetikus hangvétel.
-Valaki azt mondta, Hamvast azért nem szeretik a filozófusok, mert ô bölcs volt, és nem filozófus.
-Ô maga is tiltakozna a filozófus elnevezés miatt. De hát ki a filozófus? Arisztotelész, Platón filozófus. Kant és Hegel filozófus. Amikor a XIX. században a Schelling nyomán kibontakozó kirkegaard-i és nietzschei filozófia megjelent, akkor ezzel együtt megjelent egy, a hagyományoktól eltérô írás- és beszédmód. Ez az esszéizáló filozofálás. Kirkegaard és Nietzsche esetében a kísérletjellegen túl az esszé mint kísértés bukkan föl, a hagyományos értelemben vett bölcselet fogalmának újraértelmezéseként. Ez az új, irritáló hang személyes volt, az emberbe belekötött, nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Hamvas mind a stílus, mind a mondanivaló tekintetében ehhez csatlakozott.
-Ön mégis hogyan határozná meg Hamvas tevékenységét? Most, amikor az egyes tudományterületek között is elmosódnak a határok.
-Hamvas abban az értelemben filozófus, amennyiben az igazi filozófus bölcs. Az életbölcselet, ami az életmûve egészét áthatja, a kirkegaard-i, a nietzschei vagy a heideggeri, jaspersi értelemben vett filozófussá avatja ôt. A másik támadási pont, amirôl eddig nem beszéltünk, az, hogy Hamvas tulajdonképpen nem tesz egyebet, csak újramondja azt, amit már Nietzsche leírt, elismétli, amit a kései Heidegger megfogalmazott. Az életmû megismerése után azonban rájöttem, hogy míg Hamvas számára Kirkegaard és Nietzsche egy kiindulási alap, mérték, addig megvan az ô életmûvének az eredetisége is. Hamvas írásai bizonyos értelemben szintézisét jelentik a nyugat-európai élet- és egzisztenciafilozófiai áramlatoknak, de ezen indíttatás után messze rugaszkodva, a keleti bölcselet irányába, eredeti módon foglal állást az emberi egzisztencia és a modern lét legalapvetôbb kérdéseit illetôen. Olyan szintézis ez, amely magyar. Ugyanakkor Hamvas életmûve személyiségetika, és ezzel a meghatározással nem egy skatulyába akarom ôt tenni. Ez a tanúsítás jellegû bölcselet ugyanis nem öncél, hanem realizálandó életpraxis. Az olyan magatartást nevezi Heller Ágnes személyiségetikának, amikor a magára maradt individuum önmaga számára önmagán belül keres erkölcsi támpontot. A modern filozófiákban azok a gondolkodók tartoznak ide, akik mintegy „megszemélyesítik” a filozófiát. Hamvas ír, mert az írás számára kényszer. De az írás mögött egy személyes problematika áll. Hogyan lehetne megeremteni az igazi, autentikus
egzisztenciát.
-Talán éppen ez jelenti az ô eredetiségét?
-Pontosan. Ha össze kellene foglalni az életmûvet bölcseleti szempontból, akkor az mondható, hogy Hamvas életmûvének egészét áthatja egy jól kitapintható fejlôdésvonal, mely a válsággal kapcsolatos útkeresésébôl ered, s amely aztán az úgynevezett hagyomány tanulmányozásán keresztül az élet felé, pontosabban az „életrendi alkalmazás” felé ível. Ennek alapján hangsúlyozom, hogy bölcseletének három meghatározó eleme a válság, a hagyomány és a realizálás. Úgy gondolom, olyan három tartópillér ez, mely végsô soron egymás nélkül nem
értelmezhetô, de egymást kölcsönösen feltételezve megteremtik Hamvas bölcseletében az emberi létezésrôl való egzisztenciális gondolkodás lehetôségét, s a „normális” emberi magatartás esélyét. Mindez az egzisztenciálás folyamatjellegéhez hasonlít leginkább, hiszen minden élethelyzetben, naponként és pillanatonként teremtôdik olyan szituáció, amelyben tisztességesnek és igaznak kellene maradni. Így aztán a válság, hagyomány és realizálás hármassága által egy olyan körkörösség tételezôdik, mely látszólag ismétlés, valójában azonban a jövô felé való elrugaszkodás.
-Mit ért pontosan Hamvas a hagyomány fogalmán?
-Számára valamely írás azért tartozik a hagyományba, mert az autentikus egzisztenciáról, az ember istenhasonlóságáról mond valamit. A szent könyvek egybecsengô tartalma, bizonyos klasszikus mûvek, vagy éppen mesék mondanivalója alapján emlegeti a hagyományt. Ôt nem az érdekli, hogy egy könyvet ki és mikor írt, az az érdekes, hogy talál-e valami reveláció- értékû lényeges mondanivalót benne arról, ami a „status absolutus”, az eredeti emberi alapállás, a normális emberi magatartás lényege.