“Nem a bölcs, nem a szent, hanem az igazi ember” – Kéri Ildikó beszélget Marghescu Máriával
Hamvas Béla halálának negyvenedik évfordulója alkalmából, november 7.-én, Szentendrén nagyszabású, egész napos ünnepi megemlékezés
lesz. Ennek kapcsán beszélgettünk Marghescuné Hunor Máriával, aki az
évforduló megünneplésének kezdeményezője és aki a rendszerváltás óta
szüntelenül együtt dolgozik azokkal, akik azon fáradoznak, hogy a
hamvasi életfilozófia és szellemiség minél több emberhez eljusson itthon
és fordítások, konferenciák révén a nyugati olvasóközönséghez is.
Sokrétű tevékenységének ez csupán egyik szelete,
hisz az általa működtetett Ars et Vita Alapítvány különböző kulturális
és személyiség fejlesztő programokat támogat és szervez, valamint
ezekhez kapcsolódó műveket ad ki.
- Az 1956-os eseményeket követően
ön Németországban telepedett le és a rendszerváltásig többnyire ott
élt. Mikor és hogyan volt lehetősége megismerkedni Hamvas Béla nevével
és műveivel?
A nyolcvanas évek közepén, amikor
egyik alkalommal hazalátogattam és felkerestem Urbán Teréz és Borsodi
László művész-házaspár barátaimat, egy kellemes délutáni beszélgetés
után, búcsúzóul Teréz a kezembe adott egy könyvet és azt mondta: „Mari,
ezt olvasd el, ez neked való, biztosan tetszeni fog.” Igy hallottam
először Hamvas Béláról, a könyv pedig, amit akkor kaptam, és amely
teljesen magával ragadott az a Scientia Sacra című nagyszerű mű volt.
Milyen szellemi dimenziókat tárt fel ön előtt ez a könyv?
Azért volt fontos számomra ez a mű, mert
mindazt, ami bennem addig töredékesen, rendezetlenül, félig meddig tudat
alatt volt, azt szépen szisztematikusan feltárta és tudatosította. Ez a
könyv az egész emberiség térben és időben kikristályosodott szellemi hagyományát foglalja össze:
„A hagyományban lévő tudás őskori
kinyilatkoztatás. Ez a kinyilatkoztatás végtelenül egyszerű: az ember
eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való
hasonlóságát megőrizze. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az
emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.”
Ebben a műben benne van mindaz az univerzális tudás. amelynek birtokában emberhez méltó életet lehet élni.
Ezt követően el kezdtem kutatni Hamvas után. Megtudtam, hogy ő már nem él, de él még az özvegye Dr. Kemény Katalin,
akinek személyében egy nagy tudású, rendkívül csiszolt nyelvezetű
írónőt ismertem meg. Itt Szentendrén volt egy szép gyümölcsösük, – ahol a
fákat még Hamvas Béla ültette, – egy kis faházzal és ott
fogadott engem először. Ezután rendszeresen látogattam őt zuglói
lakásában is, egészen haláláig. Nála ismertem meg Dúl Antalt is, aki fiaként gondozta őt és akivel közösen fáradhatatlanul végezték az életmű feltárását, sajtó alá rendezését.
Hogyan alakult, hogy hamarosan aktív szerepet is vállalt az életmű kiadásában?
Felismertem, hogy milyen nagy munkára
vállalkoztak, és mennyi nehézséggel küzdenek. Az életmű kiadás akkor az
Életünk kiadó gondozásában a 6. kötetnél tartott. A teljes mű terjedelme
25-28 kötetre volt várható, viszont a kiadó komoly szervezési és anyagi
nehézségekkel küzködött. Tekintettel, hogy németországi aktivitásomat,
ahol egy kortárs galériát és egy hozzá kapcsolódó kis kiadót működtettem
át akartam helyezni Magyarországra, felvetődött egy új kiadó
alapításának az ötlete, amely Hamvas Béla műveit is kiadhatná.
Igy férjemmel, Dr. Marghescu Sándorral és Dúl
Antallal közösen megalapítottuk a MEDIO Kiadói Kft.-t. A kiadó vonalát a
név is meghatározta (Medio – vissza a középbe), olyan műveket
jelentetni meg, amelyek zavaros, kaotikus világunkban segítenek
visszajutni, megkapaszkodni az elvesztett középbe.
Mi sem volt erre alkalmasabb, mint a hamvasi
életmű. Később Dúl Antal átvette a Medio Kiadót, és két Hamvas iránt
elkötelezett fiatal emberrel, Szakács Gáborral és Dr. Danyi Zoltánnal folytatja az életmű feltárását és kiadását. Jómagam egy másik kiadó, az EDITIO M keretében, Hamvast illetően főleg a fordítások kiadásával foglalkozom.
Visszakanyarodva az önök döntéséhez, akkor a
rendszerváltás küszöbén milyen céllal, elképzeléssel és tervekkel
költöztek végleg haza?
A nyugdíjas kor közelében lévén, alkalmas
időszak volt a váltáshoz. Úgy gondoltuk a férjemmel együtt, aki
nyugalmazott orvosprofessor, hogy szerteágazó nemzetközi
kapcsolatainkkal segíthetnénk a magyar kultúra külföldiekkel való
megismertetését, azoknak a szellemi értékeknek hazai terjesztését,
amelyeket a cenzúra nem engedélyezett, támogatni olyan tehetséges
emberek fejlődését, akiket az előző rendszer nem engedett érvényesülni. Ezt
mi nem intézményes keretek között képzeltük el, hanem személyek közötti
kapcsolatteremtés révén. Ez volt az Ars et Vita Alapítvány eredeti
célkitűzése, ami évek során más programokkal is bővült. – Így
létrehoztuk a Hamvas Béla Collégiumot, a hamvasi életbölcseletnek a könyveken túli ismertetésére és az elméleten túli gyakorlati realizációnak elősegítésére.
- Ön szerint hogyan lehetne összegezni a mai ember számára a Hamvas Béla életfilozófiájában rejlő üzenetet?
A leghitelesebb és legtömörebb válasz, talán egy Hamvas-idézet lehetne, a Silentium c. művéből, amelyik éppen itt Szentendrén született:
„A világ javulása az én javító tevékenységemtől függ. … A
világ megváltozását csak a magam megváltozása teszi lehetővé. Valódinak
kell lenni. Létemet az utolsó fillérig be kell váltani. S mivel az
egyetlen valóság Isten, hozzá hasonlóvá kell válnom, minden
egyéb elporlad és elmúlik és az enyészetben eloszlik, és amikor az
ember meghal, csak azt viszi magával, ami valódi, a többi a
nem-létezőben marad. Csak azt vihetem át, ami tiszta. Amit, ha
megkopogtatok, cseng. Ami üres, és így meg nem zavarható. A derű.
Megfoghatatlan és meghatározhatatlan.”
Megjelent a Szentendre és vidéke c. kiadványban