Mit tanít Hamvas Béla?
Megjelent az "1. a primordiális valóság, amelynek hatalmát érvényesítenem kell, nem a hagyomány aranykori valósága, hanem a kereszténységé, vagyis nem a teremtés, hanem a megváltás valósága;
Kanizsai folyóirat '97-es Hamvas emlékszámában
Danyi Zoli és FUFU (b.z.) gondozásában
2. a megvalósítás mindenkor~ egybeesik a megvalósulással, mert magara lényében csuk azzá válhatok, amit más számára is kötelezônek tartok. Csak azt az üdvín érhetem el (valósíthatom meg), arnelynrk elnyeréséhez rnást hozzá akarok segíteni. Ezért az egyéni üdv nonsens. ~Az üdvöt azokkal együtt érem el, akiknek üdvét magamra vettem, hogy a magamét az általuk elírt üdvben elnyerjem."
Hamvas Béla: Mágia szutra, 57.sz."Az egész világ azt mondja, hogy az örök igaz lét életrendje ugyan nagyszerû, de a valóságban nem alkalmazható. De hiszen éppen az benne a nagyszerû, hogy úgy látszik, mintha a valóságra nem volna alkalmazható. Mert az alkalmazhatóság hovatovább kicsinyességre vezet."
Lao-Ce, Kemény Katalin fordításában."Az idô nem más, mint: az embernek milyen sorsra van szüksége ahhoz, hogy az örökbe lépjen."
Hamvas Béla: Hexakümion
MIT TANÍT HAMVAS BÉLAés mit taníthatunk ennek alapján ma, például a leendô Hamvas Béla Szellemi Szabad-Egyetemen, Népfôiskolán?!
/Kísérlet - tehetem hozzá mindjárt, mert amennyi idôm adatott erre a munkára, kétségbeejtôen kevésnek mutatkozott. Legalábbis arra, hogy szépen kidolgozzam azokat az összefüggéseket, amelyek megmutatkoztak elôttem az utóbbi idôben e feladat kapcsán. Csak az olvassa hát e szöveget, 'aki ismer engem és szeret'? Ne! Hiszek benne, hogy minden erôlködés és magyaros mellérendelés ellenére, legalább a Hamvast valamennyire ismerôknek fog újat mondani ez az írás. Remélem továbbá, hogy nálam hívatottabbak számára is felvillant néhány kidolgozni való gondolatot./
Kezdhetném persze: avval, hogy megpróbálom elôsorolni ezen ünnepi alkalomból, hogy mit is tanultam "én" Tôle; ha nem akarnám éppen ezen írás révén ezt is jobban megtudni, valamiképpen úgy, ahogy a Mester használta ki írásszenvedélyét alkimista célokra például.
A KIINDULÁS Akad ugyan, aki azt állítja, hogy ma már "a tanítói magatartás nem lehetséges, és a tan sem értelmezhetô; hiszen a probléma nem az ismeretek hiányából következik." Persze azért Miklóssy Endre is jön HAMVAS BÉLA - AZ ÓCEÁN címû kéziratában egy képlettel:
"Hamvas világképének a centrumában az emberi személyiség áll - mégpedig úgy, mint aki a világmindenség megfelelôje, és ezért annak sorsáért személyesen felelôs. Hogy ez miképpen lehetséges, arról szól a hagyomány. De semmiképpen sem az absztrakción keresztül, hanem úgy, hogy felvesz valamit a centrumába és ezt kívánja az élete során megvalósítani."
Mindenképpen a legfontosabb kérdések egyikérôl van szó az biztos. Ha nem A legfontosabbról!? Gondoljuk meg, hogy ha így áll valahogy a dolgunk, amint azt az író az azóta többszörösen beigazolódott csirihau-modellel olyan szépen illusztrálta az Apokalyptikus monológban, akkor ugyan mi is lenne az a vágykép, ideál, cél, amifelé a mai poszt-poszt-modern emberiség 'gravitál'; zuhan.
A 'VILÁGHELYZET' Ahol például a szabad világ szabad polgára hagyja magát a "szabad"-piac ösztön-rabszolgájává, valójában kicserélhetô, eldobható alkatrészévé definiálni. Miközben mindaz a gondolat, kérdés, hit,
amibôl nem lehet pénzt (hatalmat-izgalmat, stb.) csinálni, úgymond magánüggyé degradálódott, amibôl nem következik, nem következhet semmi fontos. Viszont azoknak az embereknek, akiknek eszükbe sem jut, hogy - azonkívül esetleg, amiért éppen a fizetésüket kapják - bármiért is felelôsek volnának, (Czakó Gábor szavával:) barbi-álmai valójában nemcsak ízléstelenek, de teljesen lényegtelenek is.
Valamivel érdekesebb az "elit", jobban mondva az a néhány, (Hamvas szavával:) cirkuszigazgató, aki nemcsak a többség feje tetején akar táncolni bármi áron, hanem önmaga vezetôi, netán megváltói szerepébe vetett végtelen bizalommal vezényli a Föld és a szerencsétlen többség kizsákmányolását, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Szerencsére vagy sem, egyre kevesebben vannak ilyenek. Minden területen az apparátus (részvényesek közgyûlése, képviselôk, intézetek, irodák, hivatalok, intézmények, szakértôk...) veszik le a személyes felelôsség terheit a megfáradt nagyinkvizítor vállairól is. A csirihauamúgyis átlát a szitán, mint tudjuk: mindenkinek csak az jár az eszében-n ...
Azt csak megemlítem itt, hogy tudós barátaim egy ideje arról gyôzködnek, hogy már régen nincs itt mit igazgatni, hiszen elszabadult az ördögkerék világgazdaság, és a manipulátorok egyetlen foglalkozása és menedéke maradt: úgy tenni, mintha kezdeményeznének (természetesen rendkívül humánus és megmentô programokat), miközben megszakadnak az igyekezettôl, hogy valami módon a sarkában maradjanak a minden kicsit is józan számítás szerint globális katasztrófa sorozatba, ha nem éppen az emberiség pusztulásához vezetô eseményeknek. Nem tudom mi a rosszabb!?
A REMÉNY Feltevésnek persze jobban szeretnék valamivel biztatóbb közeljövôt látni, láttatni, amikoris a poszt-emberiség bolygósorsalakító nyugati, (Karácsony Sándor szavával:) euroamerikai fertályában úgynevezett keresztény átlagemberek sokasága (nem tömege!) kezdi megkérdezni, tanulmányozni, hogy valójában mi folyik itt az ô beleegyezésükre is hivatkozva például. Más úgysem segíthet! A mi idônkben legalábbis így néz ki.
Vagyis arról kívánok itt nyilvánosan elmélkedni elôször is, "amirôl nem szabad, merthogy csak arról érdemes" (Hamvas: Paradoxon az igazságtalanságról). Azután pedig még arról is, amirôl nem lehet.
AZ IMAGINÁCIÓS ALAPKÉPLET Kezdjük tehát most is a legfontosabbal, ugyanis: "Az ember ahhoz ér amibôl kiindult, vagyis nem indulhat ki másból, mint a célból, amit el akar érni. (...) Abból indultunk ki, hogy a létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes, az egész mindenkiben és mindig aktuális. Ha nem így lenne, ilyesmi, hogy realizálás (megvalósítás~ szóba sem kerülhetne (...) mert az ember azzá válik, ami Iátomásának középpontjában áll." (Mágia szutra)
Miképpen lehetséges ez? "Az ember nem animális lény, nem valamely faj a többi között. De az ember nem is természeti lény, és hazája ezért nem a Kozmosz. Ezért az embert nem lehet és nem szabad mikrokozmosznak tartani. Az ember mikrotheosz (kis-Isten Az antropológiai alapállás a theandria (istenemberségJ." (uo.)
Máris itt vagyunk hát annál a pontnál, amirôl még ebben a nihilbe fordult korban sem nagyon ajánlott nyíltan beszélni. Legalábbis euroamerika hivatalos, tudományos felfogása a mai napig elmegyógyászati kezelésre utal/hat/ja/ azokat, akik hasonló alapállást pillantanak meg, és próbálnak realizálni valamilyen formában.
Hamvas hatalmas írott anyagot forgat át, többek között a Scientia Sacrában, hogy felhívja a figyelmet az ôsidôktôl egybehangzó kinyilatkoztatások, tanítások, misztikus tapasztalatok valódi tartalmára, a fentebb idézett imaginációs alapképletet illetôen. Nagyon szépen, költôien, meggyôzôen és szenvedélyesen érvel, de korunkban a legutóbbi idôkig a vallásokkal együtt a hit tartományába - mégpedig nem az eredeti hûség jelentésének értelmében - lehetett utalni, éppen a legfontosabb következtetéseket illetôen. Meg azután, ôszintén szólva, amíg az ember meg nem éli valamilyen módon, közvetlen akció nyomán, vagy spontán (yoga, meditáció, mûvészetgyakorlás, 'füvek'...stb.) mit is jelent-het ma a fenti szöveg , addig legfeljebb annyit mondhatunk a fenti és hasonló gondolatokról, hogy nem nagyon képzelhetô el gazdagabb, és méltóságteljesebb helyzet a számunkra az biztos.
A TUDOMÁNY LEGÚJABB JAVASLATA Történt azonban az utóbbi fél-negyed században, hogy (hogy nem!?), maroknyi neves tudós elôször is elkezdte Felmondani a tudománynak a hatalommal - Hamvas szerint is - több száz éve hallgatólagosan érvényben lévô kölcsönös legitimációs szerzôdését (Bertrand Russel, Noam Chomsky például). Ami kétségtelenül szabadabb légkört teremtett azok számára, akik többek között a keleti látásmód és realizációs módszerek megismerése következtében is kezdtek rosszul lenni a nyugati tudományos gondolkodás prakticista, technicista, hatalom-és üzletcentrikus, a részletek hamis végtelenjébe veszô pepecselésétôl, és fôként a kvantummechanikai felfedezések óta mesésen paradox válaszokat adó természet-Ônagyságával meghittebb viszonyba kívántak kerülni. Vagy más szavakkal: az Egésszel (a mindenséggel) akartak foglalkozni, és találkozni és nem a hideg, becsapós, "külsô és objektív" részletekkel.
Néhány név az úttörôk közül: Ilia Prigogine (fizikus), Jacques Bergier (kémikus, atomfizikus), Karl Pribram (agykutató), Ken Wilber (biokémikus), Francisco Varela (biológus), Grichka és Igor Bogdanov (asztrofizikusok), de talán a legfontosabb szereplô, a nemrég elhúnyt David Bohm (atomkutató).
Rövidre fogva a történetet: mára a tudományos világkép alapvetôen, "holografikussá" változott, mégha nem is lett tantárgy belôle egyelôre, legalábbis az egyetemeken, középiskolákban; de már cáfolják mindkét helyen! Ugyanakkor - legalábbis például Dániában - a legutóbbi idôkben a sajtóban, rádióban, televízióban napirendre került a Fritjof Capra által már tíz éve elindított fordulat, paradigma-váltás, értékváltás, vagy legújabban új reneissance-nak is nevezett feladat tárgyalása. Természetesen aszerint hangsúlyozva, hogy melyik (elôrelátó!) érdekcsoport milyen manipulációra akarja kihasználni az "új" hírt hosszabb távon. De mirôl is van szó?
Nos kérem, csak a témánk sompontjából legfontosabb pontokra szorítkozva: a magyar származású Nóbel díjas fizikus, az információ elmélet egyik úttörôje (!), Gábor Dénes felfedezése tette lehetôvé a hologram, vagyis olyan körüljárható háromdimenziós lézerkép létrehozását, amelynek legérdekesebb sajátossága, hogy minden részlete tartalmazza az egész képet. Egészen konkrétan is! Ha darabokra,. törjük a képlemezt, akkor minden kis darabját átvilágítva ugyanazt a teljes, háromdimenziós képet kapjuk, a megfelelô méretarányban, mint az eredeti, hibátlan lemezrôl. Úgy néz ki, mint egy gyönyörû metafóra - nem?! "Az Ô képére és hasonlatosságára teremté ôket." Csakhogy itt valami csoda történik a szemünk láttára!
"Igor Bogdanov: Eljutottunk egy olyan idôhöz, ami analóg Heisenberg határozatlansági relációjával, amely szerint nem csak vizsgáljuk a fizikai világot, hanem részt is veszünk benne. Az érzékeink nincsenek elválasztva attól, ami "önmagában létezik", hanem intim módon részt veszünk egy komplex feedback [visszacsatolásos] folyamatban, aminek a végeredménye az a teremtés, ami "önmagában létezik". Az új fizika értelmében álmodjuk a világot. Azt álmodjuk, hogy ez valami tartós, misztikus, látható mindenütt jelenlévô a térben, és stabil az idôben. De ezen az illúzión kívül megszûnik minden kategórikus elválasztása valóságosnak és valótlannak. (...) Szellem és világ ugyanazon valóság.
Jean Guitton (teológus): Pearce kifejezésével. 'Az emberi szellem egy olyan univerzumot tükröz, ami az emberi szellemet tükrözi.' Ezután nem mondhatjuk, hogy szellem és anyag egzisztál egymás mellett, hanem csak azt, hogy egymásban, egymáson keresztül egzisztálnak. Egy módon az univerzum most álmodja önmagát, éppen rajtunk keresztül.~ és a materializmus abban a pillanatban lép életbe, amint az álmodóban tudatosodik a helyzet."
Jean Guitton (Francia Akadémia) és Grichka valamint Igor Bogdanov: lsten és a tudornány (1991) címû könyvébôl.
Az ember persze - kicsit keserûen - nevethetne is azon, ahogy irtózatos szenvedéseken, bestiális ideológiai mészárlásokon keresztül sikerült végre fölfedeznünk a legalább tízezeréves indiai bölcsességet is mára.
"A yoga szerint pedig: Az ember maga a világmindenség!" David Bohmnál például - akit Karl Pribrammal együtt a holografikus világmodell atyjának tekinthetünk - egyenesen hamvasi mondatokat olvashatunk. "A teljesség mindig, mindenütt aktuális" , vagy: "az ember, mint az egyetemes fókusza" kijelentés számtalan helyen és formában bukkan elô a mûveiben, beszélgetéseiben, elôadásaiban.
Kaczvinszky: Kelet világossága I.
"....a dolgok valóságos helyzete az anyagi világban éppen, hogy az osztatlan teljesség; vagy más szavakkal, a töredékesség állapotának érzését csak magunknak köszönhetjük. (...)
A legjobban talán úgy közelítjük meg az új világképet, ha [a mindenséget] meg nem osztott teljességnek tekintjük, ami áramló 'holo-mozgásban' van. Ami persze nem zárja ki, hogy az áramlatban különféle minták keletkeznek, amik kikristályosodván bizonyos relatív stabilitással és autonómiával bírnak."
Az emberrôl pedig, kicsivel bôvebben:
"Azért beszélünk egy sokkal szövevényesebb helyzetrôl, mert az egyénnek valami módon bejárása van a kozmikus teljességbe. 'Mindenkinek megvan a speciális kapcsolatmezôje', amivel az egész meg nem nyilvánult mindenséggel, avval ami körülvesz rninket állandó kapcsolatban van. Egy módon mindenki része az oszthatatlan ernberiségnek, míg más módon sokkal több ..."
Részletek a Holografikus vilálgkép (Det holografiske verdensbillede/szerk.: Ken Wilber) címû antológiából.
Hamvas: "A személy az a hely, ahonnan az egész egyszerre látható." Annyit feltétlenül kell még tudnunk David Bohmról, hogy Einstein munkatársa és J. Krishnamurti személyes jóbarátja is volt. Az elôbbi leginkább azért érdekes, mert Einstein vitái a kvantummechanikai felfedezések lehetséges konzekvenciáit illetôen komolyan inspirálták Bohm-ot. Krishnamurti szerepe jóval érdekesebb - legalábbis itt, a számunkra. Aki látta Bertolucci fura filmjét, "A kis Buddha"-t, az felismerheti a bájos és különös erôkkel bíró indiai fiúban, akit adoptáltak a theozófusok (Dr. Annie Besant) Madrasban. Méghozzá nem kisebb szereplôt láttak benne, mint "A Világtanító" (egy megváltó lény) megtestesülését. De az ifjú Krishnamurti misztikus élmények hatására nagyon hamar feloszlatta a tiszteletérc alapított okkultista Rendet, (The Order of the tar) és otthagyta a theozófusokat is.
A ROKON SZELLEM A dán Krishnamurti társaság leírása alapján: "Jiddu Krishnamurti (1895-1986) már a 20-as évek óta következetesen ellene szólt mindenféle ideológiának, és organizált vallásnak; igen, minden autorizált szellemi tekintélynek, minden tekintetben - a sajátját is beleértve. Az egyes embernek magának kell világítania a maga számára, hogyha a problémáit meg akarja oldani. Ha a társadalmaknak jobbá kell lenniük, akkor ez csak az egyes emberekben lezajló szellemi forradalom eredménye lehet, nem történhet tömegmozgalmakon keresztül. Ezzel szemben úgy véli, hogy az ember alapvetô gondjai egyeznek az egész világon, s az emberiség felosztása nemzetek, vagy vallások szerint csak konfliktusokhoz vezet."
Itt ugye máris közvetlenül ráismerünk Hamvasra! Krishnamurtinak, aki, szintén elmondotta és megírta számtalanszor külöinféle formában: "A teljes és feltétel nélküli szabadságot kerestem mindenki számára" azonban megvolt az az elônye és hátránya Hamvassal szemben, hogy az indiai kultúrkörben született, nyugati egyetemre járt, többször beutazhatta a Földet, tanítva, beszélgetve a mindig nagy számú érdeklôdôvel, sok könyvét több mint ötven nyelven azóta is sokan olvassák és tanulmányozzák.
HAMVAS ÉS AZ ISMERT ÉS ISMERETLEN TÁRSAK Hamvas, mint tudjuk, élete legtermékenyebb idôszakában, vagy húsz éven keresztül legfeljebb Budapestre utazhatott kéthetente meglátogatni a feleségét, kicserélni az egyáltalán hozzáférhetô könyveket, azután vissza a lármás, koszos, ôrült erômûépítkezésekrc, ahol hajnalonta írhatott csak pár órát.
Azt hiszem, hogy a kézzelfogható hátrányokat könnyû átlátni. De a hamvasi életmû olyan elemzését nyújtja az emberiség XX. századi helyzetének, és lehetôségeinek amit csak innen, Hamvas felôl, felôlünk lehetett látni igazán. Hamvasnak jutott - mondjuk Krishnamurtival "karneváli párhuzamosságban" - a kor legbrutálisabb hatalmi kísérlete arra, hogy a valamilyen hivatalos formában nem autorizált személyes szellemi kezdeményezés lehetôségét egyszer és mindenkorra lehetetlenné tegye, és még az emlékét is diszkvalifikálja bármiféle hasonló próbálkozásnak. (A világ "szabad" felén ezt a kiválogatást többnyire a pénzre bízzák.)
Soha nem tartoztam azok közé, akik díjazták a "teher alatt nô a pálma", meg a többi hasonló, gyermekkoromban gyakran használt ostoba szocialista közmondás néminemû igazságtartalmát, de az az érzésem, hogy ha másba jelentôsen nem is, de a hamvasi szenvedélyességbe erôsen belejátszott a mûveletlenségnek, az ön és közsorsrontó ostsobaságnak és hazugságnak az a csimborasszója, ami körülötte tombolt. No és az is valószínûleg, hogy B-listázása után nem kellett naprakészen törôdnie az olvasók, hallgatók reakcióival, mint (fôként) nyugaton vándorló indiai kartársának. Márpedig Krishnamurti barátjának, az elméleti fizikus David Bohm-nak a szenvedélyességrôl is van különvéleménye! A Renée Weber filozófusnôvel készült beszélgetésben, amikor kérdezô partnere azt firtatja, hogy ha mindenkinek közvetlen kapcsolata lesz a mindig aktuális "holo-mindenséggel" akkor a megtisztult, megszabadult, "szent" embereknek talán lehetôségük volna megtisztítani valamennyire a rettenetesen elszennyezôdött emberi világot is - azt feleli, hogy nem elég, hogy kevesen voltak, vannak ilyenek, és a romlás is olyannyira mocsaras a rengeteg idô alatt felhalmozódott és megrothadt szemét miatt, hanem több szenvedélyt is igényelne a feladat szerinte: "Az energiát régen szenvedélynek is hívták. Más szavakkal: a tisztaságnak és szenvedélynek kell összejönnie". Csak sajnálhatjuk, hogy személyesen nem ismerték egymást Hamvassal!
De evvel kapcsolatban van itt még valami. A minap alkalmam volt végigélvezni egy jó másfélórás beszélgetést videóról, kb. a 70-es évek végérôl Bohm és Krishnamurti között az indiai bölcselô tapasztalatairól. Egy idô után szinte már kínos volt látni, hallani, ahogyan az atomtudós szinte: mondatról-mondatra visszakérdez és az (angolszász-zsidó) európai szemszögébôl próbálja nemcsak érthetôvé, de, hogy úgy mondjam következetessé is tenni a beszélgetést. Értem ezalatt, hogy szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan úgy érezte, hogy a tanulságok levonása, a következmények mérlegelése, európai részrôl különleges megmunkálást igényel. Nem csoda!
Legutóbb a tibeti származású láma, Szögyal Rinpoche esetében tapasztalhattuk, olvashattuk a Tibeti könyv életrôl és halálról címû, egyébként rendkívül tanulságos, és használható könyvében (magyarul is!), hogy milyen könnyû egy, például a buddhizmus ázsiai szemléletmódjában felnôtt embernek átlátni a kétségbeesett euroamerikai ostoba erôlködésen, hogy valójában nem is létezô, vagyis szüntelenül változó, "üres" egoját bármi áron, bárki rovására úgymond boldoggá tegye, kitölteni, betölteni próbálván azt, amit nem lehet, megfeledkezni a múlandóságról...stb. De azt is, hogy milyen nagyon nehéz elmagyarázni, átfogóan és mélyen megértetni a helyzetünket, noha Szögyal például a Cambridge-i egyetemet kijárva alaposan tanulmányozhatta a nyugati mentalitást és személyesen ismerte David Bohmot is!
Miért vajon a kölcsönös félreértések sorai Hiszen az elme ("tudat, pszyche ...") vertikális struktúráltságáról az ôsi indiai módszerekkel évezredek óta vizsgálódó yoga-buddhizmusnál többet tudni jóformán nem lehet manapság sem.
Úgy néz ki, hogy a horizontális, Hamvas szavával történeti oldal "elhanyagolása" a ludas a dologban. Illetve annak a speciális önigazoló hazugságrendszernek, amelynek egyik leglényegesebb eleme az egyoldalú "tudományos" kifeléfordulás a nem kielégítô ismerete az alapvetô oka a csodálkozásnak, melléfogó érvelésnek a keletiek, és az értetlenségnek a nyugatiak részérôl.
Nos, Hamvashoz hasonlóan átfogóan, egyetemesen és komolyan - tudtommal - korunkban kevesen tettek kísérletet a helyzet mind vertikális, mind horizontális átvilágítására (Patmosz), a keleti és nyugati (valamint az összes) vonal "egybehangolására" (Scientia Sacra), a konzekvenciák levonására (Mágia szutra), a realizálás dokumentálására (Titkos jegyzôkönyv), ráadásul csak a legnagyobbakkal mérhetô mûvészi színvonalon (Karnevál) és a legborzalmasabb történeti szituáción is felülemelkedô humorral (Szilveszter).
Még kevesebbeknek sikerült megvalósítani a normális ember bölcsességébôl valamit is az egyre rohamosabban és tömegesebben megôrülô modern korban... A már említetteken kívül néhány a Hamvast erôsen inspirálók közül: René Guenon a szufi bölcsként Egyiptomban eltemetett francia, Julius Evola taoista-buddhista olasz arisztokrata, Vlagyimir Szolovjov és Dmitrij Merezskovszkij ortodox keresztény orosz bölcselôk. Az elsô kettôvel elsôsorban a modern, euroamerikai dominanciájú kor megalkuvás és engedmény nélküli kritikáját, míg "a reneissance által nem sújtott oroszokkal" a kereszténység esélyeit konzultálta meg a munkáiban.
HAMVAS ÉS KORTÁRSAI Feltétlenül szólni kell Hamvas Béla feleségérôl, Kemény Katalinról, akinek ha csak a közösen írt Forradalom a mûvészetben (fedô-) címû könyvükben szereplô írásait, vagy a Karneválhoz írt, Az ember, aki ismerte saját neveit címû "kézikönyvét" vesszük, olyan irígylésreméltóan egymást értô és segítô kapcsolatot érezhetünk, láthatunk a mûvek mögött, amit talán csak az tud értékelni, aki már próbált manapság hasonló, mindent naponta kockára tévô "alkimista" életéhez, munkájához hosszú távra igazi társat találni valakiben. Akiben ráadásul, saját írásait (pl. a "... de a SIVATAG"- ot, vagy a Janus Pannonius Múzeum évkönyvében 1987-bcn megjelent Arc-Maszk-Ikon címû Vajda tanulmányát) véve alapul, éppenúgy állandó kitörésre kész lávaként fortyog az alkotóerô és a feszítô tehetség, mint a férjében - a mai napig!
E tény fényében nem lehet eléggé értékelni azt a szó szoros értelmében vett önfeláldozó erôfeszítést, amit a sajnos egyre idôsödô, de szellemileg üdítôen friss, és eredeti hölgy a nagyrészt kéziratban maradt Hamvas életmû kiadásáért tett és tesz. Anyagilag is! Nem egy ízben lemondva jogdíjáról , és ezzel lehetôvé téve például az eddig nyugaton egyedül megjelent dániai Hamvas könyv kiadását Koppenhágában, a Hamvas Béla Klub erôfeszítései nyomán (B.H.: Den nordlige krone & Hemmelig rapport ford. P. Esterhas / Heureka kiadó) 1996-ban!
A Hamvas tanítvány Dúl Antalnak pedig - nem éppen könnyû - sorsa és kenyere lett a kéziratok gondozása és kiadása (Medio kiadó) mára. Nem túl sok, de értékes, például az Öt géniusz / Száz könyv (1985-ös) svájci kiadásához Kemény Katalin segítségével, Mattheusz János álnéven írt tanulmányában, interjúiban, elô és utószavaiban a legfontosabb, ma is aktuális tanulságokra igyekszik felhívni az olvasók figyelmét.
Megemlítendô a Fôv. Szabó Ervin Könyvtár 1988-as tisztelgô antológiájában közzétett, rendkívül információgazdag Darabos Pál tanulmány (és bibliográfia) is: 'Az egyetlen hiteles közösség gondolatának képviselôje: Hamvas Béla'.
Ami Hamvas magyar inspirátorait, kortárs vitapartnereit illeti, talán egyszer remélhetünk még éppen Kemény Katalintól és Dúl Antaltól is valamelyest átfogóbb képet, mint ami az ÉLETÜNK folyóirat (1987/9), és az ÚJ FORRÁS (1993/9) emlékszámaiban elénk rajzolódhatott.
De, ha csak a Hamvas által kivételesen elég sûrûn emlegetett, idézett 'csütörtöki beszélgetô társról', az '56-ban elôször Belgiumba távozott, majd Nyugatnémetországban letelepedô Szabó Lajosról írt realizáció értékelést vesszük a Patmoszból: "Minden jel arra vall, hogy Szabó Lajos hallatlan keménysége és szigora, és szavainak kérlelhetetlen tisztasága azon nyugszik, hogy mástól halálbüntetés terhe alatt megkívánom azt, amit magam nem tudod megtenni." - akkor sajnos nem remélhetünk túl sok értesülést egyenrangú szellemi (vita) partnerekrôl, hálás tanítványok seregérôl késôbb sem. Különösen nem az 1948 utáni idôkbôl. A patmoszi "Interview"-ban vázolt '56 utáni tájkép csata után pedig maga a sivatag.
"Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlen egyszer és egyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?"
Akikrôl a kritika szól, elsôsorban az "értelmiség'; akik még itt vannak közöttünk, azután a neveltjeik, akik tovább "kevernek'; a politikában fôként, érdekeik szerint magyaros-s, és/vagy keresztyén pátosszal, vagy kozmopolita "elhivatottsággal" - nagyon kevés kivétellel majdnem ugyanannyira nem tudnak, nem is tudhatnak mit kezdeni Hamvassal ma sem, mint annak idején. Csoda-e, hogy nem is akarnak?!
MA Azért olyanokat is találunk, mint például Czakó Gábor, aki nem csak a Hamvas szamizdat buzgó terjesztôje volt hajdanán, de vitára ingerlô tanulmányokat is írt a "Mesterrôl" elôször a Karnevál megjelenését üdvözölve (A Mester színrelép/Visszhang 1985 november), utoljára pedig tíz évvel késôbb, valószínûleg az idôközbeni politikai iszapbirkózástól (rendszer átadás-átvétel, 'demokratizálás', privatizálás, "szabad-"piaci átállás ...stb.) megfáradtan, egy kissé kesernyésebb hangon, kevesebb megértéssel a katolikus dogmák hamvasi kritikája tárgyában (például a bûn kérdésében), azért írásában a lényeget nem elvétve:
"A kérdés a legkevésbé sem intellektuális, hanem egzisztenciális, Ami nem realizálódik a személyis létezésben, az nincsen. Sajnos, állapítja meg a mester, manapság egyre kevesebb ember bírja ki a normálist. Nos innen a további ellenszenvek forrása. A modern utáni korban, a posztmodernben, amit Hamvas már nem ért meg, de a hozzá vezetô folyamatokat világosan látta, nincs nagyobb bottrány, mint rászólni az emberre, aki berenezkedett a megromlott létben. A világválságban, aminek a fô jellemzôje 'nem az, hogy a rosszat teszik, hanem, hogy hisznek benne'. Gazdaság-Korfia föltétel nélkül hisz a tudományban, varázsigével szólva a tudomány "objektivitásában", és ugyanakkor abban, hogy semmirôl sem állítható semmi. Minden relatív, kinek így, kinek úgy, minden megengedett, mert a többség megszavazza, a pszichológia kianalizálja, a szociológia a társadalomra hárítja, az icipici mind megeszi..."
Czakó Gábor: A világhegy / Hamvasról a Patmoszról / Kortárs 1995 március
A már említett Miklóssy Endre Küszöbök címû kötetében megjelent tanulmánya (Lélegzet könyvek, 1995), noha a Karnevál filozófiájáról ígér értekezni, jó felerészben azt elemzi, hogy mi is annak oka, amiért Hamvassal vagy kurtán furcsán próbál elbánni azok többsége, akik ilyen olyan okból bátorságot vesznek nyilatkozni az "irracionalizmus apostoláról", vagy a legegyszerûbb elhallgatást választja leginkább az, akinek vállalt dolga volna elemezni, továbbadni, tanítani a magyar szellem teljesítményeit.
"A szellemi életben a legfeltûnôbb a hivatali merevség. "Extra officum non est vita." Elsô pillantásra ez posztfeudális rangkórság, akadémikus fôhercegekkel, mialatt a coniugatio periphrasticát Babits Mihály nevû latin tanárok oktatják. De ez csak következmény. Annak következménye, hogy a valóságos szellemi hierarchia tökéletesen el van rejtve. Mi hiányzik? kérdezhetnénk Fülep Lajossal?
"A lélek dolgait csak a lélek ismeri, mert a lélek vizsgál meg mindeneket, még az Istennek mélységeit is' - a nép lelkének mélységeit is. E vizsgáló és megismerô lélek híján hiányzik a magyar irodalomból a nép lelke legmélyebb rétegeinek rnegragadása egyfelôl, s az emberi szellem legvégsô kérdéseinek vizsgálata, a filozófia és rnetafizika másfelôl. Ennek feltétele az emberi lélek egyetemes nagy élményeinek és kérdéseinek megformálása, azoknak, amelyek összekötik a legnagyobb kultúrájú embert a nép legegyszerûbb fiával."
(Fülep: Mi az ami hiányzik a magyar irodalomból.)
A bölcsesség szeretetének (philosophia) a nemlétezô magyar képlete éppen ez. Írjuk végre egymás mellé e neveket: Schmitt Jenô Henrik, Fülep Lajos, Karácsony Sándor, Hamvas Béla, Szabó Lajos ...
Magyar filozófia? Ez már több a soknál, mondják, és a völkisch jelzô is azonnal beugrik, aminek az az elônye, hogy egybôl el lehet parentálni: nemcsak bugris, hanem fasiszta is. Magyar filozófia? Balogh Pál múlt századi filozófiatörténetének van egy angyalian naiv fejezetcíme: 'A magyar filozófia Bacontól Kantig.
Az egyetemest nem lehet nemzetivé csorbítani: valóban sötét és siralmas az afféle náci lelemény, hogy 'német tudomány'. Mindazonáltal van értelme pélául annak a rnegállapításnak, hogy Sören Kierkegaard dán filozófus -- habár Scheilingtôl tanult a berlini egyetemen. A "Bacontól Kantig' viszont ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy tilos eredetinek lenni."
Mindenképpen megjegyzésre érdemesnek tartom itt, hogy nem is ismerve egymást, Miklóssy Endrével nagyjából egy idôben jutottunk lényegében megegyezô konklúzióra mind a Hamvas élet-mûbôl következô tanútságokat, mind a magyar szellem helyzetét és lehetôsegeit tekintve. Ô otthon, én Koppenhágában! Az érdeklôdô olvasó ellenôrizheti a fenti állítást Miklóssy kötetében és e sorok írójának a MAGYAR SZEMLE 1996 júliusi-augusztusi számában megjelent (röv.:) "Miért kell kellene megalapítani a lehetô legsürgôsebben a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemet ... ?" címû dolgozatában, és a Magyarok Millecentenáriumi Világkongresszusának tiszteletére komponált, leghamarább valószínûleg az újjáalakulni kényszerült Koppenhágai (Régi) Hamvas Béla Klub ismét meginduló folyóiratában azÚj Szigetben 1997-ben megjelenô, Mire jó ma a magyarság? I. - címû 'ünnepi beszédben'. (Hamarosan a honlapon is!) Remélhetôleg érthetô, hogy ez a néhány sor betoldás a 'Hamvas ügy' mint - elsôsorban? - magyar szellemi kincs és feladat mai, nem túl sok, és kevéssé ismert fejleményeirôl miért is tartozik szorosan ezen tanulmány tárgyához!
HAMVAS MAGÁRÓL De vissza magához Hamvashoz, akinek ugyebár magyarul sikerült megalkotnia - egyre többek véleménye szerint - az egyik legkorszerûbb és legegyetemesebb beavatási élet/mûvet napjainkban. Figyeljük meg, mi is az ami ôt mozgatta annak idején:
"Európa igazi európai vonalát, Pál apostolt, Augustinust, Pascalt, Nietzschét, Kierkegaardt, az egzisztenciális és szubjektív vonalát össze akartam kötni az abszolút emberi hagyománnyal Vedanta-mahajána-tao-kabbala-orfikával, és az emberi életet véglegesen és visszavonhatatlanul meg akartam alapozni. Éspedig nem mint teóriát, hanem mint tényleges életrendet. Ezért kapcsolatot tartok fenn minden olyan szándékkal, amely a szellemi kasztot meg akarja valósítani, a püthagoreusokkal, az Egyházzal, a preraffaleitákkal, a georgiánusokkal, ellenfele vagyok rnindennemû szekularilizálásnak, mint amilyen a klerikalizmus, a demokrácia, a szocializmus. (...) A fasizmus-bolsevizmus az emberi egzisztencia leszûkítése, mint ahogy az egész politika az. A leszûkített ember primitívé válik, ezért kezdünk ma hasonulni a vadakhoz. Egyedül az ember kitágítása a fontos. Szûkítés süllyedéssel jár, tágulás fölemelkedéssel." (Interview/Patmosz 1.)
Azt hiszem ilyen rövid szövegben ennyi tabut ilyen botrányos szabadsággal ledönteni azért még ma is ritkaság. Nem elég, hogy itt valaki úgy állítja be magát, mint akinek nem csak lehetôsége, de kötelessége "az emberi életet- visszavonhatatlanul megalapozni", és miközben "szellemi kasztról" beszél, leszólja az összes érvényben volt és lévô (=ránk, magunkra kényszerített) hierarchiát és autoritást.
A SZELLEMI KASZTRÓL MA Ami ezt az, általában a többséget talán leginkább irritáló, a legbôségesebben az Öt géniuszban kifejtett szellemi kaszt gondolatot illeti Miklóssy például egyszerûen "szellemi kategóriának" nevezve átsiklik a kérdés felett, míg Dúl Antal a lehetô legkonkrétabban veszi:
"...tényleg adott egy-egy nép számára a lehetôség, hogy úgy rnondjam üdvközelbe jutni, akkor, ha brahmanjait megszüli, és azok meg tudják mutatni számára azt az üdvtörténeti küldetést; amit egy nép elérhet. Ezt úgy fordítottuk le, hogy a nép brahmant szül, szellemi embereket szül, akik a dolgok lényegét értik, átlátják. Mi az, hogy szellemi ember? A dolgok értelmét látó de tudásával, a hatalommal nem kompromittálódó, szakrális szubjektumi. Õ az egyetlen, aki a létezés teljes körét szellemileg átfogja és magában realizálja. Ezért tudja, hogy mi a nyugalom, mi a visszavonulás értelme. A dolgokat átlátni csak nyugalomban, visszavonultságban, ahogy Hamvas Béla mondja, csoda atmoszférában lehet, nem agitációk és látványok közepette. A brahmani kaszt azért a legmagasabb (és nem a politikusok kasztja), mert a brahman tudja közvetíteni a nép számára a magasabb tudást, a szellemi szintet, ami nem filozófia és nem tudományos okoskodás."
Más szellemi dimenziók a magyar irodalomban/interjú Dúl Antallal/Helikon 1993/5.
Furcsa módon, aligha elképzelhetô a mai, 'demokráciában', "szabad"-piacon felnôtt "szabad" ember számára irritálóbb hír, mint hogy egyáltalán lehetséges hatalomtól, pénztôl, hivatalos jóváhagyástól, vallástól, közvéleménytôl, stb. független teljes értékû létezés. De hogy a függetlenség lenne a feltétele a teljes értékû életnek, valósággal szemtelenség. Az meg, hogy ezen független embernek kellene lennie a meghatározó tényezônek a társadalom életében, hát ez már hallatlan!
Persze definiálhatjuk az euroamerikai kultúrát, a mostani kort meg különösképpen avval, hogy nincsen szellemi kasztja, illetve soha nem is ismerte el a szellemi embert, a bölcset, az önmaga, az ember legfelsôbb lehetôségeit megvalósítottat, mint az egyetlen elfogadható eligazodási pontot a lét, az élet alapkérdéseiben.
"Amire szûkségünk van az a bölcsesség. Ugyanis sokkal inkább a bölcsesség hiánya, mint a hiányzó tudás okozza a legkomolyabb bajokat." Mondja ki kerek perec David Peat, a David Bohm-al közösen írt Tudomány és kreativitás címû kötetben. Míg Hamvas az Északi koronában:
"Európának nincs bölcs embere, s ezért nincs fundamenturna és komolysága. Ezért itt minden ideiglenes és nem csak kaland, hanem az is akar lenni és kétségbevonja, hogy van más, mint provizórium (dialektika), van más, mint pillanatnyiság, individum, hömpölygés, történet, és van más ember, mint aki markában tôrrel él, és van más ember, mint aki bôszülten akarja a minél többet; és tagadja, hogy van végleges és biztos tudás, és van az emberi életben megvalósítható normalitás."
De nézzük csak, hogyan vádolja önmagát Hamvas az idôskori Patmoszban, az (ön) Interviuw-ban:
"- Úgy látom, hogy önben élet-ressentiment dolgozott. Amiért becsvágya nem elégült ki, bosszút állt a társadalmon, a népen, az elméleteken, a tudományon, a vagyonosokon, a hatalmasokon. De mindez kevés volt. A resentiment [irígység] maximuma, ha a kielégítetlen becsvágy valami magasabb nevében magán az életen áll bosszút.
- Azt hiszem, tényleg így történt. (...) Végigvittem. A sötét pontot az életemben véltem megtalálni. (.. Az életnek az önmagára való éhségi ami Európára kezdettôl fogva olyan jellemzô, ami elemésztette a görögöket és a rómaiakat, tönkretette a középkort, elemi erôvel kitört az újkorban, hogy végûi olyan emberekben, mint Goethe és Nietzsche kulmináljon, és hogy a szomjúság és a sóvárgás dicsôítése minden egyebet elnyomjon, ez volt számomra a sötét pont, minden romlás elsô oka, persze elsôsorban magamban, és ezt az éhséget kellett átvilágítanom, amíg rrzegértettem, hogy nem élet vagyok, hanem ott vagyok, ahol több vagyok, mint az élet (...), és az bennem a lét súlya, és ez az, ami minden életemen áthangzik, és minden inkarnációmban azonos, és amit a puszta életért soha nem szabad feláldozni, mert aki megteszi, lényét eljátszotta. Az életen túl élô lény magvát megtalálni és felébreszteni és realizálni a legnagyobb teljesítmény, amit az ember elérhet.
- Megtörténhet ez az élet letiprásának árán?
- Sem az élet nem tagadható meg a létért, mert akkor odajutok, ahová a középkori aszkézis. Sem a lét nem tagadható meg az életért, mert akkor oda jutok, ahol az ember ma áll. Mind a két eset pseudo-egzisztens. Élet és lét csak hazugság árán választható el. (...)
- Mégis.
- A nagyobb súly a másodikra esett, mert ez az aktuális. A mai életrend alapja, hogy az ember a lényt, aki benne az életnél több, meghazudtolja, és odadobja a merô életnek. Az életért odaadok valamit, ami az életnél több A lelkiisrneret azonnal tiltakozik. Megindul a vád és a mentegetôzés. Európa elméleteinek legnagyobb része olyan hazugságdialektika, amelyben Bern a vád, sem a védelem nem igaz. Egyre többet kell hazudni. A hazugság növekedését az ember csak létszínvonalának lefokozásával bírja ki. Hazugsághoz homály kell. És Európában a létmegtagadó árán felfokozott életdicsôítés hazugsága kizárólagos diadal és egyetemes bûncselekmény lett. Akiben ez triumfál, az közel van szellemi erôinek felbomlásához.
Az élet nyers állapotában az önmagára való sóvárgás és éhség és hiány és szomjúság. Ez az élet alvás. Ez a vad és beoltatlan élet. Keresztényül a megváltatlan. Hagyományul a beavatatlan."
Talán jobb, ha nem is folytatom tovább az "idézést'; hiszen --- lehet ellenôrizni - szédítô magasságokba és mélységekbe visz tovább ez az írás (is). Szerzô szinte hihetetlen követelményeket állít föl mindenek elôtt magával szemben, de az olvasónak bizony ezúttal is alaposan neki kell gyûrkôznie a feladatnak, hogy el tudja valamiképpen választani mi az, ami a Hamvas Béla nevû 'tér-idô-lélek-komplexum' terhe, tehetsége ("púpja"), lehetôsége és speciális feladata attól, ami - mindannyiunké; persze személy szerint bonyolítva... Néha nem könnyû.
A LEGFONTOSABB: AZ ÉLETKÉPZELET Visszatalálva azonban Hamvastól a tanításához, ahogyan azt talán legesszenciálisabban a Mágia szutra 100 szutrájában leljük meg összefoglalva, valamivel egyszerûsödik a képlet:
"Az ember azzá válik, amit életképleletével varázsol. Mert ez a beváltás helye. (...) Az imaginációban válik az egész létezés állandóan esedékessé,
a valóságnak a maga teljességében való elismerése is az imaginációban történik és
- az ember az összes lehetôséget az imaginációban veszi birtokba.
- az imaginációban a létezés, a megismerés és a megvalósítás egybeesik. Ezért olyan fontos, hogy:
"Az imagináció látomásai sohasem langyosak. Az életképzelet az olyan képeket; amelyekbôl a képzés heve (hatalma) hiányzik, önmagából kilöki.(...) Szenvedély, s azért sóvárog, mert önmaga szüntelen mámorban él. A kép és a tûz összetartozik. A látomás és a mámor egy!" - énekli a Mester.És hogyha valakit - bármilyen okból - irritálna a mikrotheosz, kis-Isten, vagy az istenember képe, akkor próbálja elképzelni, ("elhinni"), hogy:
"Az alapállás a normális, ez pedig a bûntelen, éber és egészséges ember. Aki az alapállásról leválik,- minek következtében válik le? Azért válik le, mert életképzeletében nem a normális ember ôsképét valósította meg. Az ôskép megzavarodott. Az életképzelet ôrületében önmagára oly képet alkalmazott (azzal téveszti magát össze), arnelybôl bûn és betegség fakad. Az eltorzult kép alapján az imagináció csak eltorzult élettervet tud megvalósítani."
NORMÁLIS SZEMÉLY MA Itt, mielôtt nekirugaszkodnánk, hogy legalább "lóugrásokban" a végére járjunk Hamvas látomásának, a normalitás mai állásáról szeretnék vázolni néhány újdonságot. Úgy néz ki, hogy az utolsó évtized tudományos világképalakulása nagy lassan abba az irányba alakítja a pszichológia normalitás képét is, amit például a paradigmaváltás egyik elsô szorgalmazója, F. Capra már jónéhány éve javasolt, vagyis: ki-ki látomásai, álmai, belsô tapasztalatai mások által meg és elbírálhatatlanok lévén, koncentráljunk arra, hogy mit is teszünk mi itt egymással voltaképpen! Hamvasnál alaposabban és átfogóbban -- tudtommal - senki nem elemezte a romlásnak és romlottságnak azt a XX. századi külsô-belsô panorámáját, aminek borzalmait ráadásul életmûvében több helyen fokozódni jósolja. /Miklóssy E. szerint a mágia lehetôségének az apokalyptikus korra való valószínû újbóli felfutása miatt. Amiben lehet némi igazság... De ezt inkább hagyjuk - nem !?/
Nézzük meg inkább kicsit közelebbrôl, hogyan is állunk a személy Iehetôségeivel manapság, hiszen:
"A jelen aión körülbelül Kr.e.600 óta a személyes üdv jegyében áll. Ezért ma számunkra teljes realitásértéke csak annak van, ami személyes. (...) Ugyanettôl a perctôl fogva a kollektívumoknak realitásértékük csak annyiban van, amennyiben azok a személyiség anyafogalmai, harcmezôi, vagy építészeti elemei. Ettôl az idôtôl fogva van üdvtörténet, amelyet nem a népek és az osztályok és a fajok és a vallások élnek, hanem a személyek, éspedig kivétel nélkül minden személy, mert "az üdvtörténet végsô kifejlése szempontjából minden ember pótolhatatlan."(.Saint-Martin) Ugyanettôl az idôponttól kezdve van emberiség fogalom, inert a személyiségnek egyetlen kollektív kategóriája van és ez az emberiség." (Öt géniusz)
Nem mondhatjuk, hogy nem történtek azóta komoly nekirugaszkodások, például Sziddhárta Gautama Buddha és a Názáreti Jézus Krisztus példája, és tanításai nyomán, de az ember nem tud szabadulni attól a nyomasztó érzéstôl, hogy a helyzet lényegében azóta is, ráadásul egyre rohamosabban, egyre fenyegetôbben és "tömegesebben" romlott.
Bevallom, hogy ezen a ponton nemhogy Guenon Káli yuga magyarázatával, szellemi tél ide vagy oda, de még Hamvas negatív üdvtörténet (Mágia szutra) hipotézisével sem tudok maradéktalanul egyetérteni . Nem hagy békét az a gyanú (ne legyen igazam!), hogy "mi" ezt a sötét, véres kozmikus labirintusjátékot itt túlnyomó többségben, ha nem is demokratikusan megszavazva, valami perverz módon még mindig jobban élvezzük az összes borzalommal együtt, mint a megszabadulás mûveletcinek a fokozódó romlással egyre fájdalmasabb szépségeit. Hamvas például a Karneválban (is) mintha alátámasztaná ezt a baljós közérzetemet. A Pythiában (Titkos jegyzôkönyv) viszont bejelenti a megmentôt:
"A borzalmaknak az az apokalyptikus özöne, amit a történeti emberiség háromezer év óta átélt, nem volt értelmetlen. Szenvedni kell, az biztos. Amirôl szó van, úgyis mindig csak az, hogy érdemes, vagy pedig sem. A küszöbön, ma, a borzalmak elképzelhetetlen fokozódásának és csaknem megsemmisítô sûrûsödésének idején a szenvedések értelmét egész sereg ember megtalálta. Nem úgy, hogy valamely varázsszót mondott és erre üdvtant épített. Az üdvtanokból, köszönjük szépen, nem kérônk többé. Ha a történet borzalmai másra nem is, arra mindenesetre jók voltak, hogy az üdvtanokból visszavonhatatlanul kiábrándultunk. A szakrális szubjektum elsô körvonalai megjelentek. A történet iszonyatai ellen az egyetlen ellenszer az az ember, aki minden iszonyatnál erôsebb. Nem tanítás. A legkevésbé üdvtanítás, vagyis egyetemes recept, program, terv és generálmegváltás. Ha valaki azok után, amiket átéltünk, ilyesmit még komolyan akarna venni, a tudatos világcsalást érintô elvetemült rosszhiszemûség és a kretenizmus határán lenne kénytelen helyet foglalni. A szenvedések értelme az, hogy olyan emberré kell lenni, aki ezt az iszonyatot kibírja. Ilyen ember pedig van. Olyan létezési színvonal, olyan tudás és olyan értelem, olyan arány, olyan mérték vált lehetôvé és láthatóvá és megvalósíthatóvá, amely a történet minden borzalmánál magasabb hatalom. Ez a szakrális
szubjektum. A szakrális szubjektum, amennyire legelsô vonásaiból látható, csaknem egyenlô arányban archaikus apokalyptikus, és üdvözült. A három nagy világkorszakot, az aranykort, a történetet és a megváltást lényegében összeolvasztotta. Ezért szakrális, ezért diabolikus és ezért emberi. Ördögien okos, mágikusan gyarló, és evangéliumian tiszta. Az elrontott, kenetteljes és perverzált kereszténységbôl semmi sincsen benne. De nála jobban senki sem tudja, hogy anima naturaliter christiana. Ezért nincsen benne semmi a szcientifista szakemberbôl, sem a morálterroristából."
(Pythia)
Nos, amennyire mindenséges jómagam (="Én nem Én vagyok, hanem az Én meg a nen-Én, nem is együtt, hanem kölcsönös egyrnásra vonatkozásában" - fogalmazza meg Karácsony Sándor a magyar én-képletet) tapasztaltam, és a hagyomány szerint: az embernek a legszörnyûbb látványban akkor van része, amikor látni kezdi saját valóját ! Ami persze nagyjában-egészében Az ember mai helyzete is. 'Láttam', hogy a hagyományoknak, Hamvasnak, és számtalan prófétának, misztikusnak igaza volt, van: "szellemben bûnösök, lélekben ôrültek, és testben betegek vagyunk"; és kétségbeejtôen kétségtelen, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk okozói.
Az, hogy az "ellenség" (a mindenségbôl nem hiányozhat semmi és senki !?) bennünk lakik, vagyis alapvetôen senkire és semmire át nem hárítható módon mi ("Királyi többes az Ûr éhén" - daloltam fiatalemberként) magunk voltunk, vagyunk és leszünk a felelôsök azért a szörnyûségözönért amit egymásra zúdítunk folyamatosan, bizony elég nehezen viselhetô tudás.
Hát még, ha e megismerés következményeit akarjuk alkalmazni a mintha kizárólag csak hazugságból és "bûnbôl" álló éppen aktuális (Kaczvinszky szavával:} 'karakterünkre'; más szóval arra az emberre, akinek nap mint nap el kell (-ene) számolni elsôsorban ön-Mag-ával, mit is tesz saját maga, és a helyzet javítására, tisztázására.
No de itt abba a tartományba léptünk, amire ezen írás elején úgy céloztam, hogy arról is szólni kívánok majd, amirôl nem lehet. Minden korok misztikusai szerint is leírhatatlan és elmondhatatlan az, amikor az ember "az örökbe ér" - mondjuk. Ahányan vagyunk, annyi-féle-kép-pen történhet ez meg velünk.
"A szakrális, diabolikus ember megjelenésének tényét tudormásul kell venni. Ez a lény száz jelben beszél és cselekszik, de mindenek fölött és elôtt: van. Ma már szándékos rövidlátásra van szükség ahhoz, hogy valaki ezt az embert a költészetben, a zenében, a festészetben, a gondolkodásban ne lássa egyre sûrûbben és tudatosabb és bátrabb alakban megjelenni. Tevékeny valóság, aki megkezdte a világot a maga képére teremteni, és a történet apokalyptikus erôk fölött a hatalmat meg fogja szerezni. Amirôl azonban ebben a percben szó van, nem a szakrális szubjekturn, hanem a neki megfelelô asszony. "(Pythia)
Az utolsó mondat elemzése most igen messzire vezetne (még?), de nem ok nélkül maradt az idézett szövegben. Ugyanis a dán "csendes matriarchátus" egyik jeles közírója Inge Houman nem is oly régen (1992-ben) közzétett egy tanulmányt, az írásunkban többször felbukkant "Holografikus világkép" címû kötet hatására (is): Álom, ôrület és misztikacímmel. A "világfelfogásunk kozmikus szaltó mortáléjáról" elmélkedik, amely érvénytelenné tette a mechanikus (materialista) világképet, és amint írja, ezúttal igazi forradalomról van szó, a legnemesebb értelemben ('revolution af karat') "nem kell (többé) távoli idôk, vagy idegen kultúrái felé fordulni, hiszen az ember már az e századi nyugati gondolkodásban az úgynevezett külsô, objektív világról úgy kezd el beszélni, mint valótlan illúzióról, egyfajta 'félálomról'. Nem csak David Bohm [teszi ezt], de több filozófus és tudós, akik ráadásul többé-kevésbé beavatódtak valamely misztikus tradíció titkaiba is. A régi helyett egy transzcendens valóságról beszélnek, amelyet érzékszerveinkkel (mûszereinkel) meg nem vizsgálhatunk, de amelyben az úgynevezett hétköznapi világ eredete és alapja is található" - jelenti be lelkesen.
Ugyanakkor kénytelen felróni egyik fôszereplôjének, Stanislav Grofnak a transzperszonalizmus neves pszichológus kutatójának, hogy "miközben, jól ismerve az ôsi indiai vallási tanokat ünnepli az upanishadok 'Tat tavam asi' üzenetét (Te vagy Az, Te vagy Isten), azonközben betegségként kezeli és ítéli el a nyugati 'skizofrén/pszichotikus' úgynevezett messiási megváltás mániáját; mint patológikus nagyzási hóbortot." Az írónô hozzáteszi, hogy: "Teljes összhangban különben avval, hogy a nyugati, zsidó-keresztény kultúrában azt az érzést és kijelentést, hogy "Én vagyok Isten" (vagy a Jézus Krisztussal való azonosulást) úgy veszik, mint a kényszerképzetek szuperlatívuszát, mint az elmebaj megnyilvánulását; ha nem éppen, mint a leggusztustalanabb blaszfémiát."
Luthert is említi itt, aki szerint az ember tetôtôl-talpig csak bûnbôl áll. De mint írja: "Nem hiányzott az idôk során a legkülönfélébb alternatív meghatározás, az 'elmebeteg állat' elnevezéstôl egészen Nietzsche-ig, aki szerint az ember a legkevésbé definiált állatfajta az összes többi közül.
Ezért azután a lehetetlennel határos eldönteni, hogy az ember (nyugaton) a pszichiátriai terminus szerint most patológikus nagyzási mániában, vagy épannyira patológikus kisebbrendûségi komplexusban szenved-é, amikor mit sem tudunk arról, hogy valójában milyennek kéne lennie!
De az ember általában, akár lustaságból, akár hiányzó fantáziája okán hagyja magát be-definiálni az éppen adott szociális miliô antropológiája szerint. Karen Blixen hagyja egy figuráját így kifakadni: Nem az arcod, hanem a maszkod szerint ismerlek meg téged."
Azért ide kívánkozik némi kiegészítés a túlságosan jóindulatú, vagy naiv 'matriarcha' oknyomozásához. Egészen biztosan nem csak lustaság és fantáziátlanság nyomozható ugyanis ki, hanem korunk felé tartva egyre elvetemültebbnek ható hatalmi manipuláció, és "egyre szarabb kenyôcsök" (Karnevál), "nagyinkvizítori" terror és agymosás (Archai), a 'médiák', és persze a minderre felelô (jogos?) félelem és irtózás bármiféle valódi felelôsség vállalásától - különösen sorskérdésekben.
Inge Houmann könyve végén természetesen elôhozza Dánia legismertebb gondolkodóját, talányát és legnagyobb kritikusát (!), Sören Kirkegaard-t. Aki nem elég, hogy a "tucatember"-rel szemben minden kérdésben, mindig a személy mellett foglalt állást, és a tömeges csatlakozást valamely ügyhöz a lehetô legrosszabb ajánlólevélnek tekintette (aminél nagyobb eretnekséget a "hétköznapi" Dániában kitalálni sem lehetne!), de még arra is felhívta a figyelmet, hogy:
"Vannak olyan esetek az életben, amikor az emberen úrrá lesz valami nagyság és jóság, és mint a bolond nem választja el többé a költészetet és a valóságot egymástól, hanem az egészet a mûvészet szempontjából nézi sub specie poeseos." - idézi a dán mestert I.H.
Persze ott köt ki végül, hogy ha K-nak igaza van és "a személy élménye a legfôbb valóság", akkor bizony elég lehetetlen helyzetbe kerültünk - már ami közös dolgaink rendezését illeti.
Hamvas viszont - többek között - a Pythiában azt állítja, hogy:"a szakrális szubjektum megjelenésével a mérték újra itt van, a tévedés többé az egész vonalon lehetetlenné vált."
MI IS A HELYZET MOST? Olyan korba születtünk (a hagyományok éhelmében egyáltalán nem véletlenül), amiben láthattuk többszörösen bebizonyosodni, hogy semmiféle kollektív, tömeges megoldási kísérlet nem jött be, sôt!
De azt is, hogy a "korlátozott felelôsségû" liberalizálás, kapitalizálódás pénzre alapozott káprázatvilága micsoda elmagányosodott, nekibódult-vadult lelki nyomort teremt a Föld kisebb, pénzesebb, és milyen nyomort és szenvedést a sokkal nagyobb, pénztelenebb részén. Aki azt is megfigyelte, hogy éppen napjainkban milyen gátlástalan magabiztossággal operálták át villámgyorsan a "nagyhatalmak" egymás arcát ideológiailag, csak hogy jobban eladhatóvá tegyék a politikájukat - az nem sok illúziót táplálhat többé a mai hatalomgyakorlók valódi szándékait tekintve általában, de a "nép" megmozdulásait és kezelhetôségét tekintve sem.
Bár, talán némileg kijózanítólag hathat, hogy a legutóbbi idôk korábban mintha szokatlan "ôszinteségi hullámában" egyre több helyrôl - és nem csak Afrikából és Magyarországról például, hanem Európa "fôvárosából" és a NATO legfelsôbb köreibôl éppenúgy - hallhattuk, láthattuk, amint már nem is nagyon suttyomban maffiózóvá lett miniszterek, magasrangú köztisztviselôk, stb., felháborodva kérték ki maguknak a legszélesebb körû nyilvánosság elôtt, hogy éppen ôket akarja valaki felelôsségre vonni korrupcióért (+gyerekpornóért, zarolásért, gyilkosságért, etc.), miközben úgymond "mindenki tudja, hogy korrupt az egész világ" ... Hm?!
Jobb-e a helyzet, mint korábban valamivel? Jobb. Megvan a lehetôség az öntevékeny tanulásra-tanításra, véleményalkotásra és kinyilvánítására!
Csak tudomásul kell venni, hogy a "hatalom" sajnos, úgy néz ki sehol nem érdekelt abban, hogy az általa kontrollált iskolákban, egyetemeken az igazságot (akárhogyan is álljunk evvel éppen) tanítsa, és független, felvilágosodott, netán megvilágosodott embereket képezn. A legtöbb, amit ez ügyben láthatunk Földszerte az, hogy kisebb, nagyobb közösségek saját erôbôl alternatív iskolákat sôt, mint Skandináviában a népfôiskolák esetében, iskolarendszereket hoznak létre.
Persze bizonyos kompromisszumra szükség volt, és alighanem "mindíg" is szükség lesz, mint az uralkodó körök és az enthuziaszták között Dániában is annak idején, hogy nekiindulhasson a népfôiskola ügye. (De hát errôl bôvebben lehet olvasni a már említett Magyar Szemle cikkben.) Itt és most arról van szó elsôsorban, hogy mit és hogyan taníthatunk egymásnak egyáltalán, amikor láthattuk, hogy soha semmiféle általános szabály. rendszer és recept, és generálmegváltás nem vált be, sôt, minden jel szerint a helyzet néha lassabban, néha gyorsabban, de egyre súlyosbodott mihelyst akadt valaki, aki más helyett akarta átvállalni a létezés felelôsségét; no és persze olyan, aki ezt elfogadta.
TANÍTANI MÉGISCSAK ... "Az újabb kori élettervek láttán ~az embert nem felháborodás, nem harag, sokkal inkább szánalom fogja el. Akár egyéni, akár közösségi élettervrôl ( állam, nép, vallás, osztály stb.) legyen is szó, a terv készítôjének az építés elemei valódi természetérôl fogalma sincs. Tudjuk, hogy Schwarz Berchtold a középkori dilettáns alkimistaként faszenet és salétromot kevert össze és azt hitte, hogy ebbôl arany lesz, de a keverék felrobbant. A külsô természet elemeinek ismeretét megszerezték ugyan, de a belsô természet elemei felôl való tudatlanság elképzelhetetlen arányt öltött. Kénnek, salétromnak, faszénnek megfelelô elemeket kevernek össze és amikor a készítményrôl kiderül, hogy puskapor, meg vannak rendülve. A belsô természet ismeretében ma körülbelül ott tartunk, ahol a külsô természet ismeretében Schwarz Berchtold. Ha másutt nem is, a nagy közösségek élettervének megalkotásában e dilettantizmus megrendítô. (...) Senki sem eszmél fel arra, hogy a pneumatikus erô természetének ismeretére vonatkozóan is legalább olyan szolid bázisra lenne szükség mint amilyet a fizikában, a kémiában és a biológiában olyan magától értetôdônek tartanak." (Mágia szutra)
Ehhez itt talán csak annyi kívánkozik, hogy noha ma már megint, többek között a fentebb felsorolt szerzôk jóvoltából is kezünkben van a pneumatikus yoga-anatómia részletes leírása, de természetesen sem a szerzôk, sem a mûveik (olvasása) nem oldják meg senki, és semmilyen közösség valóságos lét-mozdulatait. Oidipus királyi ideje végképp letûnni látszik (,ha a súlyos euroamerikai következményekbôl ítélve nem óhaj, sóhaj és bánat volt csak az a görög "nagyság" !?), és mindenkinek magának kell (-ene) megfejtenie a Szfinx rejtvényeit, "éspedig kivétel nélkül", ahogy Hamvas elemzi ezt az Öt géniuszban. Különben zuhanunk tovább.
Magyarán: egyenként muszáj megvilágosodni, és úgy néz ki, minél késôbbre halogatjuk a feladatot, annál több és sötétebb lesz a megvilágosítani, megvilágosodni való ...
Elképzelhetô persze, hogy azok közül is, akik már tudnak egyet 's mást, a többség - Inge Houman szavaival - merô lustaságból és fantáziátlanságból, esetleg félelembôl, vagy érdekbôl, stb. nem kívánja megvizsgálni sem , hogy vajjon igaza volt-e, van-e Lao-Ce-nek, Patanjalinak, Herakleitosznak, Buddhának, Jézusnak, Bodhidarmának, Böhme-nek, Eckchardnak, Guenonnak, Hamvasnak, Krishnamurtinak, Bohmnak, Inge Houmannak ... e sorok írójának; vagy éppen a magyar beavatási népmesének, amikor az égígérô fáról és a hallhatatlanság országáról nyilatkozik...
Mindenkinek szabadságában áll ugyanis (minden!?) elkerülni azt, amit akar, és olyan butának lenni, és önmaga beképzelt énjének káprázatos bûvkörébe zárkózni, és... Legfeljebb
felsóhajthatunk Bulgakov Korovljovjával (A Mester és Margaritá-ból), hogy: "Kár! Mennyivel kellemesebb lett volna!" Mármint, ha a többség önként és dalolva "kedves, drága", és csak az elképzelhetô legértékesebb, vagy szellemi értelemben legtöbbet ígérô pozícióval hajlandó azonosítani magát - mondjuk .
Persze ez követeli a legtöbb személyes áldozatot is, de ha az alternatívát nézzük, egy olyan életet, amiben az ember alvajáró zombiként, vagy (a fiam szavával:), biorobotként barbi szeretôk után csalódottan rohangálva hagyja magát kizsigerelni és keresztülvezényelni egy ellenséges , "objektív és külsô" világon a halálig, nem lehet kétséges a választas, ha a Buddha szavaival, valakinek: "Már csak kevés por fedi a szemét."
A nem tudásnak, gyávaságnak,...stb. ugyanis ára van (nevezhetjük karmának is !). Ez éppannyira halál-biztos, mint az például, hogy "az emberiség egysége kétségtelen tény ; (Hamvas) és aminthogy a Mindenség egysége is kétségtelen tény... És az az euroamerikai átlagember (mint a földi helyzetért leginkább felelôssé tehetô emberfajta napjainkban), aki csak ebbôl a két ténybôl kiindulva, a ma valósággal utána hajigált, korábban titkos ezoterikus irodalomtól és a legújabb tudományos felfedezésektôl megtámogatva nem tud, vagy nem akar legalább megpróbálkozni a helyzettel való szembenézéssel, az minek tekinthetô?
Azt remélem, legalább abban rnegegyezhetünk, hogy nem tekinthetô komoly, felnôtt embernek, aki ilyen, vagy olyan formában soha meg sem próbálta tisztázni a legfontosabb létkérdéseket, legalább a maga számára.
Még szerencse, hogy a kísérletezés joga, sôt az "eredményesség" ez ügyben semmiképpen sem megszavazható mennyiségi kérdés, hanem "csak" személyes lelkierô, lélekjelenlét és virtus kérdése. Viszont, ha össze akarjuk hangolni a szabadon nyert tapasztalatainkat, akkor mindenképpen csak szükségünk van olyan helyre, iskolára, "szabad-egyetemre", ahol evvel közösen foglalkozhatunk ugyebár? Nem reménytelen éppen ma!
Ráadásul a vesztünkre tervezett háborús technika fattyú üzlethajtásaként e történelmi pillanatban az elektronikus informatikai háló egyszerre teremti és demonstrálja az emberiség egységét olyan módon, hogy szinte kínálja a lehetôséget a kísérletre: Csak komolyan kell venni, és el kell kezdeni tani-ta-ni egy-mást olymódon, hogy belekalkuláljuk 'az egész emberiség' potenciális okulását, okítását abba, amit egymással - mondjuk egy népfôiskolán teszünk. Igen. Egyenként, de 'nyilvánosan'. /Ha valaki tud jobb módszert, tüstént szóljon!/
ISKOLAALAPÍTÁS .Örömmel jelenthetem, hogy - a mi, Koppenhágai Hamvas Béla Klub-béli és otthoni munkánk nyomán is - beidulóban van valami Magyarországon! Több helyen kezdett csírázásnak a saját iskola teremtésének gondolata országszerte. Hamvas mûveinek megjelenése és tanulmányozása nyomán is (például Mezôörsön/Magyar Mûhely Alapítvány), és a "dán típusú" (a "megélés"-re, átélésre építô, bentlakásos) népfôiskola egyre jobb megismerése nyomán is; például Budajenôn. Ahol nem kevesebb történt, mint hogy az önkormányzat felajánlott egy megfelelô épületet, megfelelô helyen a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem céljára! 'Csak' ki kell építeni és berendezni, és tanítani kezdeni benne úgy, hogy a leendô tanulókat is beleértve az érdekelt felek egyikének sincs pénze egyelôre a - fentiekkel talán valamennyire. bizonyítottan - legfontosabb dolgunk környezeti feltételeit megteremteni. [Ez súlyos félreértésnek bizonyult, amint szinte kivétel nélkül minden hasonló kezdemény beolvadt 'a piacba' azóta így, vagy úgy, de errôlkésôbb majd még bôvebben! 2000 okt.20.]
Megpróbálunk persze mindent, de kétségtelen, hogyha nem mozdul meg mindenki, aki felfogta a dolog jelentôségét, és nem áldoz rá (!), úgy a történelmi pillanat hiába érett meg valami nagyot tenni végre - magyarul, de az egyetemes emberiség érdekében ugyanannyira, mint Mag-unkért! /Szerénytelenül hangzik? Ha akarjuk, ha nem, mindenkeppen egyszerre intézzük a legtágabb értelemben vett közügyeket a sajátjainknak kinevezettekkel, vagy megszokottakkal. Legfeljebb ' továbbra is úgy tehetünk, mintha nem így lenne./
ÁLOM Azután Hamvas mûveinek fordítása nyomán feltûnt itt még egy lehetôség! Több jóslat szerint (pl.: Nostradamus, Arany Rózsakereszt Szerzete ...) a Földközi tenger medencéje (lesz) az a hely (Armageddon), ahonnan a pokol korunkra végképp elszabadul. Az utóbbi pár száz évben láttunk néhány kísérletet már, a legutóbbi szörnyûségben még benne élünk. Száva Babits professzor, Hamvas ottani fordítója mesélte, hogy amikor a Szilveszteren dolgozott, szerb felesége nem akarta elhinni, hogy nem 'fordította bele' a szövegbe az éppen aktuális 'jugoszláv' ôrületet.
Hamvas jól látta ezt a tendenciat is. Nagyon valószínû, Sz. Babitsnak igaza van abban, hogy a volt Jugoszláviában kitört polgárháború (?) bestialitását, és "vallásháború" ide vagy oda, a pôre nihil jeges rémületét kibírni csak Hamvassal lehet (-ett). Ô az egyetlen fellelhetô kortárs (Közép-) Európai, aki igazán meg tudja, bírja, meri magyarázni miért, és hogyan kerültünk abba a sokszorosan meghasonlott helyzetbe:, külsô-belsô csapda szorongásba, amiben feszengünk mindannyian errefelé.
Déli szomszédaink éppen a legrosszabb oldalt élték át. Különös jelentôsége volna, ha össze tudnánk dolgozni - mondjuk: Hamvas alapján! Talán nem kell az övékhez hasonló helyzetbe kerülnünk, hogy megtanuljuk széles körben értékelni a 'hamvasi'ember-világ-lét felfogást. Talán mégsem annyira tipikus magyar sajátosság az, hogy a szerbekkel összehasonlítva nekünk kell (-ene) összeszednünk magunkat nagyon, hogy Hamvas értésben és "hasznosításban" utólérjük azt a kb.100 szerb-horvát-szlovén tanulmányt ...
Az is nagyon jó lenne persze, ha akadna valaki, esetleg a volt Jugoszláviából Magyarországra menekült magyarok közül, aki ugyanolyan megszállottan fordítaná a Hamvasról megjelenô ottani írásokat magyarra, mint amilyen lelkesedéssel fordítja szerbre Száva Babits az életmû köteteit!
Egy ilyen nemes versengéstôl igazán nincs mit tartanunk. Mindenki csak nyerhet vele. Elôbb-utóbb megnyílik majd remélhetôleg egy `szerb' (-horváth-bosnyák-szlovén-magyar) Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem is; ami pedig igen komoly lehetôségeket nyitna meg a térség valódi méregtelenítésére, esetleg valamely frissítô szellemi szél felkerekedése szempontjából is. [Azután jött a nato, meg a bombák; de talán most...?]
PÉLDÁUL "Ha arról lenne szó, hogy a szellemi kasztnak, abban a népben kell megalakulnia, amely a legutóbbi századok alatt a legtöbbet szenvedett, a népnek kétségtelenül valahol itt Kelet-Európában kellene lennie, semmi esetre se Nyugaton, ahol a téveszmék seregének uralma miatt az ember még saját szenvedéséhez sem jutott, csak kivételes alakjaiban. De ha valaki számba veszi, hogy az ember itt szenvedéseibôl milyen következtetéseket vont le, be kell látnia, hogy Kelet-Európában a válságnak egyáltalában non is ébredtek tudatára. Így támadt az a helyzet, hogy a civilizált népeknél éppen a civilizáció volt az, amely a szellemi kaszt kialakulását megakadályozta, a provinciális keleten pedig egynéhány embert kivéve Nyugatot mindenki vagy fenntartás nélkül elfogadta, vagy ugyanolyan fenntartás nélkül gyûlölte, de azt sem tudta miért. Ugyanekkor Keleten is, Nyugaton is egyfajta szellemi parazitizmus alakult ki, amelyet szerettek elitnek nevezni. (...) Az elit mindenütt, ahol kifejlôdött, hagyománytalan volt, kaszttalan csôcselék (csandala~, csak a társadalomban nem lefelé csapódott ki, hanem fölfelé, és így alakult meg a legutóbbi százötven év alatt az Európára jellegzetes Übermensch-csandala, amely életstílusával befolyásolta nemcsak a pénzembereket és a diplomáciát és a nagykereskedelmet és a nagyipart, hanem az egyházat és a mûvészetet és a tudományt is. Életstílus, nem hatalmi prakszis. Az a korrupt elvilágiasodás, amely nem csak gondolatokban és életrendben nyilatkozik meg, hanem már öltözködésben és modorban is, és nem pénzével uralkodik, hanem prepotens hitetlenségével, és példát nyújt arra, hogy az ember a minimális életelônyökért miképpen követheti el a legnagyobb árulást és becstelenséget. Bertrand Russell azt mondja, hogy az emberiség a világgtörténet alatt még soha ennyit, mint a legutóbbi száz év alatt nem szenvedett, de ez csak azért történhetett, mert soha még az, akinek kezében a szellemi erô volt, az emberiséget soha ennyire nem hagyta cserben, hozzá lehet tenni, ilyen elképzelhetetlenül olcsón.
Az univerzális állam azzal kezdôdik, hogy az ember a kettôs bestialitásnak határt fog tudni szabni, az elaljasodott mobot és az Übermensch-csandalát, és a lefelé és fölfelé kitaszítottakat a közösségbe vissza fogja tudni építeni. A társadalomhoz való kivándorlás és ezzel az átokká vált magány megszûnik. Ez nem történhet meg anélkül, hogy az ember ne ismerje fel az életnél fontosabb értékeket. Vissza kell adni az ember örök életét. Ha pedig egy: megtörtént, az ember vissza fog tudni térni az élet valódi szépségéhez és a szekundér gyönyüröktôl elfordul. Abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy a hatalom, a vagyon és a hír a valódi élet szurrogátuma és a becsvágy elsô oka a kétségbeesett rettegés, hogy az életet elveszítheti, lehetôség nyílik hogy az ember személyes sorsát teljesítse. Ez ebben a percben emberiségkérdés." (Öt géniusz)
Nos, akinek ennyi jó kevés ... Annak még tudok valami bíztatót idézni a nyugati fertályból is, a már többször említett Inge Houmanntól. Könyve végén található az alábbi "imaginációs ábránd" a holografikus világképbôl következôen:
"Elképzelhetô olyan idôk és ~kultúrák, ahol nem a ' külsô világ' megmunkálása a fontos, és az elsôdleges, hanem az emberi természet tökéletesítése, a 'szent-ség'átélése a cél. Ezen kultúrák a külvilág iránt valószínûleg csak annyira érdeklôdnek, hogy a létminimumot elôteremtsék az emberek számára."
Ha az idézetet annak fényében vizsgáljuk, hogy sokak szerint soha ilyen jól nem ment gazdaságilag, és mégis az utóbbi években Dániában óvatosan, de elég körben megindult egy fogyasztáscsökkentô, a hangsúlyt az életminôségre helyezô országos átnevelési folyamat a hagyományos, igen hosszú távra is elôrelátni tudó, merô dán józan paraszti észjárás jegyében, akkor talán reménykedhetünk benne, hogy ez a szemlélet elôbb-utóbb Magyarországra is begyûrûzik lassan, és oldhat valamit a pénzvilág ördögi csábításai közé vetett, a nemzetközi vadkapitalizmussal, bankvilággal, a maffiásodó elittel és saját komplikált gyengeségeivel való reménytelennek látszó küzdelmekbe hajszolt magyarság görcseibôl.
Persze a dologhoz az is hozzátartozik, hogy Dániában - többek között a népfôiskolák 150 éves szellemi erômûhálózatának köszönhetôen - soha nem fogadták el maradéktalanul azt az árukapcsolást, miszerint a demokrácia, és a "jóléti állam"- ban kötelezô legszélesebb körû szolidaritás a pénz-piac alakulásának a függvénye! (Gondoljunk csak "a császár új ruhájára"!)
Van hát mit tanulnunk a minden rászorultról gondoskodó, és valójában mégis mindenkit békén hagyó földi királysággal kapcsolatban is. De ha van igazi, méltó, egyetemes, a gyerekeinkre is bátran tovább örökíthetô tiszta célunk: kinevelni, elsôsorban magunkban a "szellemi embert',valamint érzékenységünket arra nézve, hogy észrevegyük, ki az közülünk, aki "logoszban éppen erôsebb" nálunk, és van lehetôségünk dolgozni érte, mi kell még ?!
Hogy az esetleg riadozókat megpróbáljam megnyugtatni: a szellemi ember (réteg/kaszt) nem csak hatalmat nem akar - mások felett legalábbis -, de azt is tisztán látja, hogy testi-lelki-szellemi lényként csak egy többé-kevésbé konzekvensen, de ideiglenesen összeálló karmikus-kozmikus "felhô" az idôben elnyúlva. Mely 'komplexumnak' egyetlen igazán érdekes (pillanatnyi jobb ötlet híján:) pontja van , az ahol az örökkel, a Mindenséggel egy. Leírhatatlanul abból van. Minden. Az ilyen ember garantáltan nem verseng az ÉgEgyAdtaVilágon senkivel semmiért. "Szellemi kasztként" pedig érvényesen csak az erre rászorultak, érettek ... stb. meggyôzôdésében játszik szerepet igazán; mint példa! Ilyen módon viszont kivédhetetlen. Csak egy módon "kezelhetô": sóvárogni és támogatni lehet.
Ami viszont a mi sóvárgott iskolánk ('HBSZSZ') leendô tanulóinak lehetséges gátlásait és félelmeit illeti: Ha valaki érti a helyzetet és a feladatot, de netán attól tart, hogy születési osztálya, képzettsége, nemzetisége, vallási, neme akadályt jelenthet a normalitás-a helyreállításában, akkor vegye figyelembe, hogy ez az "iskola" azt a feladatot tûzte ki a maga számára elsôsorban, mint általában minden, az eredeti, dán, és egyetemes grundtvigi szellemben építkezni akaró népfôiskola:
"1.§. A Hamvas Béla .Szellemi ,Szabadegyetem a kornak megfelelô egyetemes tájékozódási módokat és eszközöket kíván megvizsgálni, kipróbálni és kidolgozni, mind horizontális (történeti), mind vertikális (személyiségfejlôdési) irányban mindazokkal (elôadókkal, kutatókkal, tanárokkal, tanulókkal, stb.) együtt, akik kiindulásul egyetértenek a mindenkori - az iskolakör és az iskola vezetése által megbízott - oktatógárda által kidolgozott feladatmegközelítési javaslatokkal."
Az iskolaalapítást elôkészítô koppenhágai csoport munkafogalmazványából.
Itt is hangsúlyozni kívánom, hogy nincs szándékunkban egy (újabb) "elitképzôt" elôsegíteni egyetlen nációnak, kiválasztott társadalmi csoportnak sem. Valódi népfôiskolát akarunk minden érdeklôdô számára. Reméljük természetesen, hogy hozzá tudunk járulni mind Hamvas és életmûve feldolgozásához, jobb megértéséhez és a fentebb vázolt nem akármilyen perspektívájú ("látókörû"), és nehézségû feladatok kidolgozásához, megoldásához egyaránt.
Koppenhága 1996 november-december
Lázár Ervin János
> mûvészeti oktató <
Ps.: Bevallom szívesen dolgoztam volna még ezen az íráson vagy fél évet, abban a reményben, hogy valamivel gördülékenyebb, meggyôzôbb lehet, és nem ilyen nagyon szétteregetett, mozaikszerû és erôltetett helyenként. De a jelen helyzetben úgy gondoltam, hogy úgy fontos megszólalnom, ahogy éppen telik tôlem, mind a Hamvas jubileum, mind az iskola ügyében. Ennyi tellett, remélem sérteni azért senkit sem sért ez a kísérlet; az nem volt szándékomban, mégha olykor szenvedélyesebben is fogalmaztam bizonyos tünetegyütteseket illetôen.
Mindenképpen köszönetet kell mondanom az újjáalapított Koppenhágai (Régi!) Hamvas Béla Klub azon tagjainak, Ungváry Ildikónak, Kovács László Bélának (a Klub jelenlegi elnökének), Kovács Kászonnak, és a 'szimpatizáns' filmes, tv-és Farkas Jenônek, akik bokros teendôik közepette is szakítottak idôt rá, hogy a nyers változatot elolvassák és értékes megjegyzéscikkel, építô kritikájukkal segítsék az ügyet. Nem az ô hibájuk, ha még mindig maradt nehezen emészthetô része az írásnak!
Utószó II: Közöttünk, szervezôk, látókör-vezetôk, tanárok és tanulók között is volt olyan, aki kételkedett abban, hogy tanítható-c egyáltalán a hamvasi ember, a normalitás, átmagyarítható-e a dán bentlakásos népfôiskola, etc.
Nos, aki ott lehetett a '97 január 9-tôl 13-ig a pilisi "Orosdy kastélyban" (ôsi magyar szenthely, pálos kolostorrom, utóljára gyermekmenhely) a Budapest és környéke Népfôiskolai Társaság, valamint a Faluháló civil Egyesület által 'megrendelt', és nagyrészt finanszírozott elsô kísérleti, gyakorlati alaptanfolyamon az nem csak életreszóló élménnyel Iett gazdagabb, de átélhette a fent vázoltaknak az adott helyen, idôben és emberben lehetséges teljes értékû megvalósulását is! Folytatása következik. (A történtek feldolgozása is folyamatban van.)
'97 január vége