Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút
táplálék nem lenne más, mint a gyümölcs.
De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felünkben
a természeten túlról valók vagyunk, és
igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni.
Az ételek rafinált volta lépést tart életünk
bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy
életünkben sok szövevény elsô oka valamely
szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics,
vagy desszert életrôl beszélni. Az ilyen szendvics,
vagy desszert ételeken élô emberek a normalitást
teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már
nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben
a normális élet felé az alapételeket keresi,
a józan és nyugodt táplálékot, alig
talál néhányat. A normális élet az,
ami az ételek között a rántotleves. Semmi különös.
Szenzáció nélküli. Messze azon túl, hogy
valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely órájában
eheti, reggelire, ebédre vacsorára, forrón, langyosan,
vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és
víz. A püthagóreusok kétféleképpen
ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy
mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel
föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá
is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával
öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele.
A rántottleves mindennemû feszültség nélkül
való étel, ami különösen szeretetreméltó
benne, hogy szelíd és egyszerû. Magától
értetôdik, hogy a csecsemô elsô étele az
anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta
éhség-étel, ami körülbelül annyit jelent,
hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való,
vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült,
és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják,
vagy különösen ha azt apró kockákra vágva
forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény
és laktató, annyira, ha az ember két tányérrel
megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár
félédes bort. A normális étel, mint a kenyér,
a krumpli, a a fôzelék, a fôtt rizs, a szalonna, megunhatatlan,
mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy mûvei,
mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött
sült kacsa, esetleg a pástéteom, tele van hátsó
gondolattal; komplex múvek, sok rétegû ételek,
nem is tudják magukat egyszerre kimondani. Rántottlevestôl
gyomrat még senki nem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég
ritka, aki annak, hogy mit fôz teljes tudatában van; az ilyen
asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan
felismehetô. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni
nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, avval védekeznek, hogy
csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb,
mintha az ami közönséges, nem az értékek
felsô foka lenne. A rántottleves íze leginkább
rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta,
az élet kedvességérôl mindent megtudott.
A bûncselekmények között kétségtelenül
legsúlyosabb az élelmiszerhamisítás. Ebben
bizonyos tekintetben együtt van az árulás, a káromlás,
a mérgezés, a csalás, a hazugság, mindez alattomosan
és elrejtve; gyûlöletes nyereségvágyból
visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen
rettenetes, de úgy van, ahogy DOSZTOJEVSZKIJ mondja: rugdaljatok,
püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak
adjatok enni, enni. Az ételhazugságnál csak egy még
súlyosabb van, a hamis profétaság, amely az embert
hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és valódi
kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb
hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom.
A rántottleves olyan egyszerû és szerény, hogy
azt hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán
azért is, mert olyan olcsó, és nem érdemes.
Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen, még van Bach
zenénk és Palazzo Pttink, van Velázquezünk és
Hölderlinünk, a normalitás még nem tûnt el
teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink és
fôtt rizsünk.
