Czakó Gábor: Humorisztika, derű és kenyőcs

Hamvas Béla a magyar irodalom leghumorisztikusabb írója. Könnyű neki, mert ezt a szót ő alkotta a saját alapállása egyik oldalának megvilágítására. A humorisztika egyáltalán nem viccelődés, szójáték, csacsipacsi, beugratás és hasra ejtetés, ironizálás, tréfa, móka és hátba vagdosás. Mindegyiknél több és derűsebb, mert a fölsoroltak rendszerint valaminő kívülállás jegyében fogantak. Mivel a mai betyárok a gazdagok helyett a szegényeket fosztogatják, a mai humoristák közül sokan reálpolitikába kezdtek. Átálltak Ludas Matyitól Döbrögi oldalára. Némelyek elszórakoztatják-lekötik a közönséget, amíg a tolvajok a zsebekben kotorásznak, mások maguk is vadászok lesznek. Megbízóik kipécéznek nekik valakit prédának, ők pedig távolról, fedezékből vezénylik az olykor gyilkos gúnykacajt. Humoristának lenni manapság gyakorta azt jelenti, hogy az ember a közösségből kilép, de nem hagyja el, hanem szétrugdossa. 

A humorista fő eszköze az irónia. Ez áll róla a Hamvas Szótárban (Cz. G: Szótárkönyv: Hamvas Szótár, Éva Szótár, Magyar-Magyar Nagyszótár, Boldog Salamon Kör, Bp. 2001. - A további idézetek általában innen valók, ha nem, jelezem.) "Irónia a tökéletesség nevetése a gyarlóságon; az álfelülemelkedés egyik mentális formulája, mint a részvét és a gőg." Ezzel szemben a humorról így vélekedik Béla bácsi: "Humor a nullára és a végtelen nagyra beállított önkritika együtteséből keletkezik; az egyetlen sav, ami a realitást oldja; a személy és a szabadság ismertetőjele; az üdvtudat betörése a realitásba; képtelen a hősi emlékmű gesztusaira, mentes irigységtől, bosszútól, gúnytól, oktató célzattól, ragyogó és a végsőkig átvilágított; az utolsó maszk, a tragédiánál mélyebb, az infinitezimális szubjektum magatartása a rongáltsággal szemben; az alapállásról való tudás elveszíthetetlensége."

Ó, az a nullára és végtelen nagyra beállított önkritika, ami oldja az ún. realitást! Bár gonosztevők vezetnék Magyarországot! Azok közt ugyanis akadnak ilyenek: "Mi (.) joggal szenvedjük tetteink méltó büntetését" Igen, ő a jobb lator, és az ő önkritikája haláltusa közben! Ha nincs is mód itt az összes fontos szavának értelmét megvilágítani, nézzük meg, mi volna a realitás az ő szóhasználatában? "Realitáskényszer, félelem a szabadságtól, a Nagyinkvizítor megalázó hatalmaskodása, reálpolitika, a valóságban nincs; mintha mi sem történt volna: sem Lao-ce, sem Golgota, sem Háborúk, minden megy tovább zökkenőmentesen; a széptől, nagytól, a békétől, az igazságtól való elhagyatottság; a modernizmus legfontosabb fogalma." Szóval mindaz, ami miatt az igazságot elhagyjuk. Úgymond reálissá leszünk, holott valójában ekkor válunk hamissá, azaz valótlanná. A Valóság nagy megnyilatkozásában, a nyolc Boldogságról szólóban az igazság kétszer szerepel.  "Reális 1. aki ravasz és elvetemült; ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot, hivatalt, tudományt teremtett volna, de sohasem virágot, szép lányt és verseket; hála neki, Isten nem reális; 2. valóságos reális az ember akkor lesz, ha a másik lélekkel közösségre lép." A valóságos reális az, az, aki éhezi és szomjazza az igazságot, és ezért üldözik. De vele tovább, itt, ezúttal nem foglalkozunk. 

A hivatásos nevettetőknek látszók közül egyedül a Bolondot kedvelte. Nyilván azért, mert az fülyül a realitásra: "Arlequin/Bolond az emberi lét egyik főalakja, roppant ritka, szabad, nevet, játszik; kívül áll a becsvágyon, a hatalmi őrületen; félelmen; tudja, hogy a létezés logikája paradox; az Arlequin/Bolond misztériuma megtanulhatatlan, csak az szerezheti meg, aki elég erős és bátor hozzá." Például Szent Ferencet Arlequinnek tartotta, de önmagáról tudtommal soha nem nyilatkozott így. Pedig ilyesféle volt ő maga is. Például Palkonyán, raktáros korában. Jó pénzért írta az iskolás dolgozatokat a tanulatlan főelvtársaknak, esténként zongorázott a kocsmában, és Zsiráf sört ivott - az volt a legdrágább, 18 forint! -, szóval lubickolt a helyzet paradoxonában. Ő sem tanulta a Bolond-ságot, hanem az Áldott helyezte oda. Biztonságba, hogy megkímélje, szabaddá tegye a korabeli "szellemi élet" korrumpáló hatásaitól, s így egy még nagyobb paradoxon részesévé tette: tökfejek makogtak az egyetemi katedrákon, ő pedig fegyelmit kapott, mert "munkaidő alatt szanszkritül tanult." Korunk paradox voltának fölismerése annyira vérévé vált, hogy alig van olyan gondolatmenete, sőt, mondata, amelyben ne kunkorodna föl az alapállítás belső ellentmondása. Ez humorisztikájának legszembetűnőbb pillére.

Itt az alkalom, hogy eloszlassuk azt a tévhitet, hogy ő filozófus lett volna a szó akkori>mai értelmében. "Filozófus primitív esszéista, akinek egész életében egy szent látványban (teória) volt része", amihez görcsösen ragaszkodik. Nos ő számos esetben tagadta, hogy ilyen szellemi nyomorban élt volna. Nyilván azért sem vállalta e szakmát, mert az többek közt a humortól is távol tartja magát, legföljebb az iróniát műveli. Az esszéista közelebb állt hozzá: "Esszéista ellentétben a filozófussal, annyi koncepciója van, ahány esszét ír; alázatosan megelégszik az ellentmondásokkal; mégsem nihilista, hanem univerzalista, mert egy véleménynek sem tulajdonít örök életet; legfontosabb a teória, a szent látványban való részesülés; az igazi esszéista theodiceát ír öt sorban, világtörténetet három oldalon." Isten tökéletességét megírni öt sorban, nos, ilyesmibe is bele- belevágta a fejszéjét. Azonban esszéistának sem tartotta magát, hanem egyszerűen csak írónak. A görög filozófiát, legkivált Platónig, roppant nagyra becsülte, mert látta benne a szó eredeti értelmét, a bölcsesség szeretetét. Abból részesülni kívánt: "Philo Sophia szenvedélyesen szerelmesnek lenni Sophiába, aki a legszebb asszony", mi pedig azért szeretjük Béla bácsit, mert fölismerjük benne az örökké szerelmes a bölcset. A bölcsről lerí a derű. Attól derűs, hogy a világban kavargó realitás, szóval a hazugság, az igazságtalanság, a rendetlenség-rendszerek szövevényében is látja a rendet. Ezért soha nem bőszült, mint azok, akik állandó kesergésükkel szüntelen tetézik a bajt. "Derű az egyetlen, amiről nem vagyok hajlandó lemondani, még a hazugság kedvéért sem; a derű a Krisztus mosolya által fölszabadított emberi lélek forró azúr tisztasága; csak annyiban vagyok valódi, amennyiben derült vagyok; a derűben az öröm és a fájdalom egy; a világ legnagyobb csodája; a melankóliából él, ami a legelragadóbb paradoxon; nem nevetés, mert nem áthidalás, nem kitérés, nem görcs, történelemmentes, nincs más jelentősége, mint önmaga."

Ahelyett, hogy idétlenül magyarázgatnám ezt az idézetcsokrot, javaslom a Kedves Olvasónak, hogy olvassa el még egyszer-kétszer-háromszor, külön ízlelgetve az egyes gondolatokat, pontosabban a "szent látványokat". Derűje humorisztikájanak gerince. További pillérek az archetípus-alakok, akik a sors és a korőrület viharzásában állandóan paradox helyzetekbe kerülnek. Ebből ered a hamvasi "spirituális helyzetkomikum": a kasztját vesztett ember nem ismeri föl helyét a létben, azaz a sorsban és fölbukik benne. A kaszt számára nem szociológiai, hanem szellemi fogalom: "Szint/Színvonal ki-ki csak a saját szintjéntalálhatja meg a helyét; Az ökör, ha szekeret húz, és szánt, szent állat. Ha fölkerül, sárkánnyá változik, az ekét nem húzza többé, tüzet okád. Az angyal, ha lemerül, ördögivé változik; a has a nyakon épp oly démonikus, mint az agy alul". Ez korunk egyik alapellentmondása: úgyszólván senki nincs a helyén. A helyét vesztett ember hatalmaskodik, tudományoskodik, rombolja a közösséget, valótlan. Rendszerint rögeszmét hajkurász, és nem tudja megnevezni helyzetét, mert plankton és hudabrancs meg ebhendi, aki mászolyog, miközben mámóc és baralintosan remegékeny, amikor elkapja a béci rekkenet. Igéje a "Valószínűtlenségi mozzanat minél valószínűtlenebb valami, annál hihetőbb, minél valószínűbb, annál hihetetlenebb; a teljes valószínűtlenséget nevezzük valóságnak, ám az igazi valóság számunkra az elhihetőség határán túl fekszik." Gazdaságkor kultúrája, civilizációja, gazdasági-politikai élete a valószínűtlenségi mozzanaton nyugszik. A kaszttalan rögeszméjének párja az "Eszmény." Azt is kergeti, miáltal "saját útját kívül-belül elállja. "A szart szent olajnak, a szent olajat szarnak tartja és nyilvánítja", így gondolatainak esszenciája a "Kenyőcs ideológia/megváltás-recept; a világüzem változatlan, csak az olajozó kenyőcs változik korok, országok, szekták, osztályok stb. szerint, vagyis a hazugság, amitől az élet látszata elviselhetőbb lesz". Csoda-e, hogy pl: "Nagyzási hóbortban szenved, ami "rettegés a kicsinység lelepleződésétől. "Közben énje a "Zsebrádió". Természetesen nem tudja, hogy a "Sajtó skandalizátor; félrevezeti a népet és a királyt egymás felől; a társadalmat felbontja; a társadalmon belül a hazugság funkcióját látja el; formája szerint regény, a bulvársajtó folytatásos rémregény." Ezért csoda-e, hogy: "Napilapot olvas, ami "par exellence ateista, este megsemmisül, távlattalan, mélység és misztérium nélküli; hallottam, hogy valaki nyáron, alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott, és napilapot olvasott; az ilyen embert elveszettnek lehet tekinteni."

2006 végén az ország anyagi csődben, az iskolákat, kórházakat fölszámolják, a nép szűkölködik, aki bír, lop és adót csal, a politikai osztály erkölcsileg megsemmisült, a sajtó egyik központi kérdése, hogy mit jelképez az Árpád-sávos zászló. Béla bácsi természetesen mindent tudott a televízióról is, noha e házidémon az ő idejében még jámbor kisdobosként ájtatoskodott a hatalom feketemiséjén. Bujserkác elnök az Ugyanis című regény (az életmű-sorozat 478. oldalán) bejelenti, hogy tökéletesíteni kívánja a televíziót: "Helyszíni felvételeket akarok közölni háborús jelenetekről és bűntényekről és kivégzésekről és kínzásokról. (Gyermekeknek pl. bemutatni a pithon és az alligátor harcát. Természethű ábrázolás a csontok ropogásával. (.) Államfők cinikus beszélgetései (.) Bombázások. Asszonyok és gyerekek halálsikoltozása. Azt akarom, hogy az emberek eszeveszett sóvársággal tapadjanak arra, ami az úgynevezett életből számukra még megmaradt. Nyalakodni! Nemi aktusokat akarok bemutatni lassított felvételekkel. Koituszversenyt rendeznék, a nők hogy tódulnának! Ilyet is csak csatornalakó eszelhet ki, de ez a jövő útja." A regény keletkezése óta harminc évet haladtunk előre a jövő útján. Jelentjük, hogy a jóslat tökéletesen megvalósult. Látjuk a műsorokat és tapasztaljuk, hogy csatornalakó lelkek vezethetnek országokat, s irányíthatják milliárdok lelki-erkölcsi életét. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a fejlődés nem állt meg!  Látjuk, hogy a humorisztika semmi lazaságot nem ismer: csak és kizárólag a Valóssággal való kapcsolatot keresi. Ez van. Nem kérdezhetünk egyebet: hol élünk? Ennél alább sosem adja: "az élet és a mű szétválasztása tilos."

"Komédiaa komolytalanná (lényegtelenné) vált élet címszava; hazugságnak igazságjelleget tulajdonítunk; következményei nem nevetségesek. Komédia-korban élünk, melyben a hazug az igaz, és a nép helyén a tömeg tolong, amely nem érti, hogy mi történik vele. A viccelődés itt silány és idétlen. Semmi görbe tükör. A dolog maga, önmagában tragikus és komikus. Tessék elolvasni egy bármikori párt- és kormányprogramot, egy vállalati ars poeticát, egy sztárnyilatkozatot: meg tetszik pukkadni a röhögéstől. Amikor a Karneválban kigyullad az áruház, akkor a golyó- és bombazáporban kitódul a nép, s élete árán is rabol magának művirágot, hintalovat, csikóbőrös kulacsot: "Mojzesné koponyájába aknaszilánkot kapott, ott feküdt mellette tizennyolc darab kerékpárgumi és Szent Terézről készült olajnyomat széles aranykeretben, (.) a parasztasszony tizenöt éves fia hátába golyót kapott, kezében több tölcsér és tollseprű és egy fürdőszobatükör." (Karnevál, III. 223, Medio, 1999.) 

Hamvas humorisztikája a legközelebb tehát a szatírához áll: "Szatíra lázadás a realitás ellen; nehéz nem szatírát élni; történeti komikum, amely a pillanat múltával elhomályosodik." De csak egy rövid időre, mert történelem folyton újráz: a tömeg nem ismeri, s arra ítéli magát, pontosabban azok, akik a népet tömeggé morzsolták, hogy örökké osztályt ismételjen. Ami a realitás elleni lázadást illeti, ennek dobbantója az, hogy fölismeri és megnevezi. A realitás fölismerésének és megnevezésének eredménye az átvilágítás. Ez mélyen evangéliumi eszköz, Jézus is mindig átvilágította a ravaszkodókat: a tényeknek, realitásnak nevezett látszatok mögé nézett és fölmutatta a valódit. Mindenkinek: a reálisoknak, a korruptaknak a hazugoknak és a csalóknak is. "A jókkal szóba sem állt, azok elvoltak nélküle." 

Álljon itt tehát pár gondolat az Evangélium szócikkből: "Evangélium nem része a hagyománynak, hanem a legteljesebb foglalata; a létezést mélyebbről nyitja meg, mint akár a hindu, a kínai, a héber, a görög stb. hagyomány, azzal, hogy azoknak igazságát ugyan érintetlenül hagyja, (egyetlen jod sem veszhet el), de megérinti azt a helyet, ami valamennyi hagyományt összeköti; az Evangélium tündöklő fehér humor, az egyetlen könyv, amely a világot minden kirekesztés, kritika, kifogás nélkül elfogadj; istenismerete Isten önmegtagadását megérti; nem exoterikus tanítás, hanem a lét felső fokozataiba való fölemelkedés; az Evangéliumhoz képest bármely történeti igazság nyomorúságos és abszurd" - stb. Nos, nézzük az evangéliumi Valósághoz képest a történetit: "Keresztény vallás vasárnapi jelenség; az újkori keresztény vallásban él, de ha a föld színéről a kereszténység egy napon eltűnne, a hiányt senki sem venné észre, ki tudja, talán a papság legkevésbé." Pár sor az Óda a XX. századhoz c. esszé Arroborri c. fejezetéből: "Ha az intelligens európai idegen ország határához ér, akkor az útlevél és vámvizsgálat után odamegy valakihez, és így szól: Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, hogy önök most itt mit hazudnak?

A bennszülött azt feleli:
Arroborri.
Mit jelent ez a szó?
Azt pontosan senki sem tudja.
Hatása észrevehető?
Hatása észrevehetően nagy. Régebben paotában éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arroborri jegyében áll, és az országban arroborriális virágzás tapasztalható. A közállapotok -
Az idegen bólint. Köszönöm, ne fáradjon. A többit már tudom."
Mi vajon hol élünk? S mit látunk belőle? Miért cserélgetjük örökké a paotát arroborrira és vissza?
Mitől van a vakságunk? A létrontástól, a korrupciótól, ha röviden akarunk felelni - másként nem lehet, mivel minden fölös szavunk számon kéretik rajtunk. "Korrupció/Létkorrupció a többet áldozni a kevesebbért; korrupt lesz, ami ellentétéről leválik, ami oppozíciós feszültségét feladja; a szó és tett szétválása; értelmi, erkölcsi, testi rongáltság, egyedül a kereszténység látja e három forma azonosságát; lefokozódás, ami az ember egész lényét valamely igen mély helyen kikezdte. Lásd még: bűn, hazugság, létrontás, őrület, turba, válság." A tovább utalásokat innen szándékosan nem töröltem.
A humorisztika, vagyis a korrupciómentes élet előfeltétele, hogy a dolgokat ellentétükkel együtt lássuk. A reális ember ellenben a korrupció realitásának komédiájában él, ezért nem ismer derűt, humort és Valóságot.
Itt az ideje, hogy fölidézzük a Karneválból a humorisztikáról adott saját meghatározását (II. kötet 141. skk. old) "A dolog lényegét engedelmével hat pontban összefoglalom.
Íme:
Első: szeretet nélkül meg kell őrülni. Igaz?
Második: mindenki őrült (Senki sem szeret.) Igaz?
Harmadik: őrült vagyok. Igaz? (Teremtő Isten, ez aztán igaz!)
Negyedik: Tudom. Ebbe a tudásba bele kell őrülni. (Ez a másodfokú őrület.)
Ötödik: Szeretet nélkül őrjöngeni kell. Igaz? (Csak nézzen körül.)
Hatodik: ez az őrjöngés a nevetés. Igaz: (Ez a harmadfokú őrület.)
Ezt a hat pontot nevezem humorisztikai alapállásnak."

Ugyanitt, pár sorral lejjebb, tömöríti az összefoglalást: "A humorisztikai nevetés a tulajdonképpeni és valódi nevetés, a szeretet nélkül való élet őrületének tudásába való beleőrülésből fakadó nevetés, a tulajdonképpeni komédia alapállása, mondom a -"Ez a humorisztikai alapállás, a tripla őrület, a paradoxon paradoxonának paradoxona. 

Hamvas Béla szerint: "Művet alkotni annyi, mint a katarzison átesni." Nos, az ő művét olvasni ugyanez.