"Ha keleti vagy
régi könyveimet olvasom, állandóan kettős tudat kísér: az egyik a komikum, a
másik a rémület. Komikum, mert mind mondják, az egyiptomi pap szánakozón
mosolyogna az értelemnek azon a fokán, amely ma általános. És tényleg
hallatlanul mulattató ezeket a bolondokat a Wall Streettől a Kremlig látni –
szegények azt hiszik, rendkívül okosak, amikor nem csinálnak egyebet, mint
éretlenül viselkednek. Másrészt vérfagyasztó látni a következményeket az
emberek sorsán, a gyerekekig, akiket már az első gagyogásnál megmérgeznek.
Hihetetlenül alacsonyan mozog életünk, és a magasabb igény csíráit is ki
akarják irtani. Hol kezdeném az átalakulást és az átalakítást? Megmondom. Meg
kellene tanítani az embert, hogy a boldogtalan ne vesse minden erejét az életbe. Az élet a halállal nem ér véget.
Ez csak kis töredék. Hiszen nem is tud elmúlni, még ha akarna se tudna.
Tekintse létét egésznek, a túlvilággal együtt egynek. Ne legyen mohó, ne
siessen, ne kapkodjon, ne szívjon ki minden pillanatot, ne zsákmányolja ki saját
életét…"
(Hamvas Béla
levele Páva Erzsébet, egykori inotai munkatársának. 1954.)
