Ne üljetek füstparipára - a Lukács-Hamvas vita
Forradalom az archívumban - kiállításmegnyitó
A Demo Galéria utolsó kiállítása, a Forradalom
az archívumban az autonóm művészet és a képzőművészet társadalomhoz való
viszonyának kérdéseit vizsgálja.
Megtekinthető: 2012. április 25 - május 8. I K – Szo: 16-21 óráig
Demo Galéria I 1073 Budapest, Akácfa utca 51.
A kiállítás középpontjában az 1947-es Lukács-Hamvas vita áll. Ebből az azóta sokat idézett, ám gyakran felületesen ismert művészetelméleti vitából kiindulva kívánjuk megvizsgálni, hogy a magyarországi képzőművészek miképpen látják a művészet feladatait, lehetőségeit és határait a mai magyar társadalomban.
A kiállítás HamvasBéla egy korai, 1945-ben megjelent írását emeli ki az életműből, mint egy évtizedekig meghatározó művészi pozíció kiáltványát. A Ne üljetek füstparipára című esszéjében Hamvas egyértelműen fogalmaz: ,,A művész magatartása: kívülállás és igény az egyetemességre.” Azóta több magyar képzőművész és kurátor is felülírta ezt az állítást. Művészeti gyakorlatukban megjelent egyfajta társadalmi érzékenység és különböző, a közösségeket érintő problémák melletti elköteleződés. A projekt keretében interjúkat készítettünk olyan képzőművészekkel, akiknek véleménye, gondolatai, esetleg emlékei relevánsnak tekinthetőek Hamvas Bélával, Lukács Györggyel vagy a művész társadalmi szerepével kapcsolatban. A Forradalom az archívumban egy tanulmányi kiállítás, mely egy autoritárius rendszer jellemző értelmiségi vitáján keresztül kívánja a mai magyarországi művészet lehetőségeit és feladatait vizsgálni. Ezen kiállítást egy problémafelvetésnek szánjuk, mellyel egy vitát szeretnénk elindítani a hazai művészet eddigi szerepének újragondolásáról.

A kiállítást megnyitja: Tamás Gáspár Miklós
A kiállítást rendezte: Feigl Nóra, Karas David, Pacsika Márton