Danyi Zoltán: Hamvas ‒ trikolór bőrkötésben
„Hamvas Béla kötetet mutattak be Belgrádban. ‒ Bemutatták Hamvas Béla Az elődök nagy kincses tára című, magyarul még ki nem adott esszégyűjteményét csütörtökön a szerb fővárosban. A szerbiai olvasók előbb olvashatják Sava Babic fordításában Hamvas Béla magyar író és filozófus esszéit, mint a magyarok – hangzott el a csütörtöki könyvbemutatón.”
A Magyar Szó mai számában, emellett több hírportálon is olvasható a fenti hír. Nem tudom, hogy a cikkben idézett kijelentés kitől származik, de akárki mondta is, nagyot tévedett. – Meglepő, hogy egy magára valamit is adó újságíró anélkül közöl egy ilyen hírt, hogy annak valóságtartalmát ellenőrizné. Aki ugyanis egy kicsit is ismeri Hamvas Béla magyar életműkiadását, annak a cikkben emlegetett könyv címe ismerősen kellene, hogy csengjen: „az elődök kincsestára”… Valahol már hallottunk ilyesmit, ha nem is pontosan így… Hát persze, hogy hallottuk: Az ősök nagy csarnoka című, négy kötetes munkáról van szó, amelynek három kötete már évekkel ezelőtt megjelent, és majdnem az utolsó példányig el is kelt Magyarországon.
A szerbiai könyvbemutatón elhangzott mondat lehet félreértés, lehet tévedés, de lehet csúsztatás eredménye is: Szerbiában ugyanis, tapasztalatom szerint, kedvvel hangoztatják, hogy sokkal előbbre vannak Hamvas olvasásában és megértésben a magyaroknál, akik (szerintük) nem olvassák, nem szeretik, sőt tulajdonképpen nem is nagyon ismerik Hamvast. ‒ Nem tudom; talán ebben is, mint mindenben, lehet egy borsószemnyi igazság. Mégis, ha csupán a Karnevál négy különböző kiadására gondolok, ami összesen nagyjából húsz-huszonötezer eladott példányt jelent, akkor egy kicsit más erről a kérdésről a véleményem. (Őszintén szólva, nem sok kortárs szépirodalmi műről tudok, amely ekkora példányszámban kelt volna el Magyarországon az elmúlt két évtizedben. Pedig a Karnevál, tegyük hozzá, nem épp a legkönnyebb olvasmány.)
Mindazonáltal, ha Belgrádban olykor némileg túlzásba esnek is (ami ezúttal nem más talán, mint félresikerült reklámfogás), mindenképp örülnünk kell egy-egy újabb Hamvas-fordítás megjelenésének. Hiszen Hamvas, akárcsak Bach vagy Shakespeare, egyetemes érték; nem valamiféle „nemzeti kincs” tehát, amelyet trikolór szalaggal átkötve kell körbehordozni és kóstolgatni, mint a tokaji aszút vagy a szilvapálinkát.
Forrás itt
Danyi Zoltán honlapja itt
A Magyar Szó mai számában, emellett több hírportálon is olvasható a fenti hír. Nem tudom, hogy a cikkben idézett kijelentés kitől származik, de akárki mondta is, nagyot tévedett. – Meglepő, hogy egy magára valamit is adó újságíró anélkül közöl egy ilyen hírt, hogy annak valóságtartalmát ellenőrizné. Aki ugyanis egy kicsit is ismeri Hamvas Béla magyar életműkiadását, annak a cikkben emlegetett könyv címe ismerősen kellene, hogy csengjen: „az elődök kincsestára”… Valahol már hallottunk ilyesmit, ha nem is pontosan így… Hát persze, hogy hallottuk: Az ősök nagy csarnoka című, négy kötetes munkáról van szó, amelynek három kötete már évekkel ezelőtt megjelent, és majdnem az utolsó példányig el is kelt Magyarországon.
A szerbiai könyvbemutatón elhangzott mondat lehet félreértés, lehet tévedés, de lehet csúsztatás eredménye is: Szerbiában ugyanis, tapasztalatom szerint, kedvvel hangoztatják, hogy sokkal előbbre vannak Hamvas olvasásában és megértésben a magyaroknál, akik (szerintük) nem olvassák, nem szeretik, sőt tulajdonképpen nem is nagyon ismerik Hamvast. ‒ Nem tudom; talán ebben is, mint mindenben, lehet egy borsószemnyi igazság. Mégis, ha csupán a Karnevál négy különböző kiadására gondolok, ami összesen nagyjából húsz-huszonötezer eladott példányt jelent, akkor egy kicsit más erről a kérdésről a véleményem. (Őszintén szólva, nem sok kortárs szépirodalmi műről tudok, amely ekkora példányszámban kelt volna el Magyarországon az elmúlt két évtizedben. Pedig a Karnevál, tegyük hozzá, nem épp a legkönnyebb olvasmány.)
Mindazonáltal, ha Belgrádban olykor némileg túlzásba esnek is (ami ezúttal nem más talán, mint félresikerült reklámfogás), mindenképp örülnünk kell egy-egy újabb Hamvas-fordítás megjelenésének. Hiszen Hamvas, akárcsak Bach vagy Shakespeare, egyetemes érték; nem valamiféle „nemzeti kincs” tehát, amelyet trikolór szalaggal átkötve kell körbehordozni és kóstolgatni, mint a tokaji aszút vagy a szilvapálinkát.
Forrás itt
Danyi Zoltán honlapja itt