Hamvas Béla a hatodik fajról (Mysterium - Szemző Tibor és a Gordiuszi Csomó előadásában)

Hamvas Szemzo Mysterium.flv

null


Hamvas Béla: MYSTERIUM (A HARMADIK NAGY MISZTÉRIUM MÉG KÉSIK)

Az egész földön tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. Az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium.

Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek.

Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak.

Az új fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is veszett. Ki tudja hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett vagy megzavarodott.

Végül a faj keletkezésének misztériumához teljesen hasonló; érthetetlen, újabb nagy misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül.

Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk.

Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium, a találkozás és egyesülés, még késik.

Szemző Tibor honlapja: www.szemzo.hu